Idén újabb két kísérő kap munkát a szenttamási Gyöngy egyesületben

A szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete 2004. július 12-én alakult, és tavaly ünnepelte a 20. születésnapját. A jelentős jubileum kapcsán a 2024. évi tevékenységéről és a tervekről Szabó Marinelával, az egyesület igazgatójával beszélgettünk, aki elmondta, az egykori kis közösség ma már nagy családdá nőtte ki magát, amelyben három szolgáltatást igényelhetnek: a testi fogyatékos és/vagy értelmi fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek nappali ellátása mellett a gyermek személyes kísérőt kap, és a korai kezelés, rehabilitáció és oktatás területén is biztosítanak (szak)embert.

− A 2024-es évben összesen 23 főt foglalkoztattunk az egyesület nyújtotta szolgáltatások keretében (szakmunkatársak, személyi kísérők és adminisztratív dolgozók). Ezeket a szolgáltatásokat a szenttamási önkormányzat közbeszerzéssel finanszírozza. Több éve kiváló az együttműködés az önkormányzattal, a felhasználók igényeinek közös felmérésével nyújtunk támogatást a rászorulóknak. Kiemelném, hogy az önkormányzat képviselői rendszeresen látogatják a számunka jelentős eseményeket, és segítettek azon nehézségek megoldásában, amelyekkel egyesületünk az évben szembesült. A korábbi évekhez viszonyítva 2024-ben több igénylő finanszírozására volt lehetőség, 2025-ben újabb két kísérőre számítunk – sorolta az egyesület igazgatója.

Közben elmagyarázta a szolgáltatások lényegét, melyek szerint a testi fogyatékos és/vagy értelmi fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek nappali ellátásának fő célja az önállóságra nevelés. A napközis szolgáltatást a 10 és 48 év közötti fogyatékos személyek vehetik igénybe, itt jelenleg 25 fővel dolgoznak. 2024-ben 12 személyi kísérőt alkalmaztak azoknál a gyermekeknél, akiknek a szociális központ és a reszorközti bizottság (interresorna komisija) utasítása szerint szükségük van erre. Ezek a személyek teljeskörű támogatást (mozgás, evés, személyi higiénia stb.) nyújtanak a sajátos nevelési igényű, fejlődési rendellenességgel, fogyatékossággal küszködő gyermekeknek. A korai kezelési, rehabilitációs és oktatási szolgáltatások a szervezeti struktúra speciális részén belül igényelhetők, és magukban foglalják a fogyatékos vagy nem fogyatékos gyermekek logopédiai, defektológiai és egyéb fejlődési nehézségeinek kezelését. 2024-ben mintegy 80, 2-től 11 éves korú gyermekek szülei és nevelői igényelték a felsorolt szolgáltatások valamelyikét, amelyeket az egyesületben, a község két óvodájában és négy általános iskolájában négy szakember és egy defektológusabszolvens nyújtott.

A beszélgetés során Szabó Marinela, aki egyébként az egyesület defektológusa is, elmondta, a tagság számára minden hónapban van legalább egy, de néha több olyan világnap, hagyományos ünnep és jeles nap, amire közösen készülnek.

− A január általában a tervek hónapja, ilyenkor beszéljük meg, hogy az előttünk álló évben mikor mivel foglalkozunk és mit ünnepelünk. A Gyöngy egyesület például rendszeresen ünnepli a Valentin-napot, amire a tagság külön készül. Ilyenkor ellátogatnak hozzánk a környező települések hasonló egyesületének felhasználói, és közös programot állítunk össze. Ugyanakkor február végén árusítással egybekötött kiállítással részt veszünk a már hagyományos Turiai Kolbászfesztiválon is.

A márciusi nőnapi ünnepség szintén a hagyományos rendezvények közé tartozik, a tagság saját versekkel, énekekkel tánccal készül.  Ebben a hónapban került sor az általános egészségügyi ellenőrzésre, amely keretében a laboratóriumtól a fogorvosig minden vizsgára elmegyünk. A Down-szindróma világnapja március 21-én van. Ilyenkor felhasználóink közül e betegségben szenvedők kísérőikkel inkluzív és oktató jellegű műhelymunkán vesznek részt.

Áprilisban a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete ingyenes megelőző vizsgálatokat végzett a Gyöngy egyesületben is. Az egészség világnapján az ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérés mellett ingyenes testsúly- és  magasságmérésre volt lehetőség, és szaktanácsadást is igényelhettek. Ebben a hónapban a Kultúrotthonnal közösen húsvéti kiállítást és vásárt tartottunk.

Májusban a Vöröskereszt szenttamási szervezetével közös műhelymunkán a napközis felhasználóknak alkalmuk volt kipróbálni az elsősegélynyújtás egy-egy konkrét példáját a gyakorlatban is. A hónap második felében a Rekovica mellett új futballpálya nyílt, erre az alkalomra külön programot készítettünk és be is mutatkoztunk a közönségnek. A Gyöngy egyesület közgyűlésére május végén került sor, az egyik legfontosabb napirendi pont a pravoszláv egyháztól használatra kapott ház rendbetétele, felújítása volt. A munkálatokhoz a Mozzart Alapítványtól 300 ezer dinár támogatást kaptunk – sorolta Marinela.

Elmondta azt is, hogy a nyár folyamán részt vettek a Kikindán megrendezett mini olimpiai versenyen, majd júliusban a szabadkai Zajedno egyesülettel közös műhelymunka keretében elsajátították a szappan és a gyertya készítését. A nyár folyamán a legnagyobb rendezvény a Kiserdőben tartott, sorrendben 19. Öko tábor volt, amelyre idén 80−100 felhasználó jelentkezett. Az ötnapos tábor keretében ismét vendégül látták a környező egyesületek képviselőit, és többek között sportnapot, különböző versenyeket, műhelymunkákat szerveztek. Az idei tábor jellegzetessége, hogy igen sok önkéntes és támogató jelentkezett, akik segítettek a tagságnak abban, hogy hasznosan töltsék el szabadidejüket, és minél hamarabb önállósuljanak.

A szeptember és az új tanév idén is sok változást hozott, hiszen részt vettek a  Népkönyvtár által szervezett rajzpályázaton, valamint ötnapos kiránduláson voltak Divčibaren, ahol a tiszta levegőnek, a fürdésnek, a zenének és a táncnak köszönhetően mindenki feltöltődött. Az egyesület huszadik születésnapjának megünneplése mellett bekapcsolódtak az Európai Mobilitási hét akcióba is.

Októberben megkezdődött a pravoszláv egyháztól kapott, Zmaj utcai családi ház rendbetétele. Először az udvart, majd a ház belsejét takarították ki, az akcióba bekapcsolódtak a szülők és a támogatók is. A Gyermekhét keretében a napközis felhasználók az óvodásokkal szerveztek közös sportnapot és műhelymunkát.

Novemberben részt vettek egy országos rajzpályázaton, a munkákat Leskovacra küldték, majd a műhelymunkákon készült alkotásokból két árusítással egybekötött kiállítást szerveztek: az egyiket a Lenkino pero költészeti rendezvényen, a másikat pedig a Vuk Karadžić iskolában.

− December 3-a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából a Jovan Jovanović Zmaj iskola diákjaival, valamint a Čuperak óvoda kis lakóival szerveztünk közös műhelymunkát. Felhasználóink ellátogattak a rendőrállomásra, az Erste bankban kiállítást tartottunk, majd Újvidéken divatbemutatón vettünk részt. Mivel a december az ünnepek és ajándékozás hónapja is, egyesületünkbe látogattak az önkormányzat, valamint  a helyi kézimunka kedvelők egyesülete, akik védenceinknek szerény ajándékkal kedveskedtek. Végezetül mondjuk el azt is, hogy a Gyöngy egyesület évek óta szervezetten gyűjti a PET palackokat és kupakokat, majd miután összejön a szükséges mennyiség, azt újrahasznosításra eladjuk. A PET palackokért a kapott összeget az egyesületben hiányzó dolgokra költjük, a kupakokat pedig az újvidéki székhelyű Kupakkal a mosolyért jótékonysági ökológiai egyesületnek ajándékozzuk – mondta Szabó Marinela.

Szavai szerint több fontos dologról idő- és helyszűke miatt nem volt szó, de tegyük hozzá, hogy a tagság évek óta saját melegágyban dolgozik, a felhasználók zöldségféléket ültetnek, szednek és árulnak – az itt eltöltött munka a terápia egy része. Ez mellett közösen takarítják a helyiségeket, nyírják a füvet, szedik a gyümölcsöt, közösen készítik a télirevalót, együtt járnak bevásárolni, a cukrászdába, egyszóval hasznosan töltik szabadidejüket.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső