Egészségház

Szenttamas.rs

 

Ingyenes szűrés 100 nő számára

A szenttamási egészségházban folytatódik a méhnyakrák elleni küzdelem

A szenttamási Dr.Đorđe Bastić Egészségház az önkormányzat támogatásával november végén és december elején újra méhnyakrák-ellenőrző vizsgálatsorozatot szervez.

Dr. Snežana Erceg a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház nőgyógyásza ezzel kapcsolatban elmondta, a méhnyakrák elleni küzdelem a községben 13 évvel ezelőtt indult, hiszen abban az időben jelentősen megnövekedett a megbetegedettek száma. A szakorvos kifejtette, az ilyen vizsgálatok célja a méhnyakon való elváltozások korai felfedezése, mielőtt rákká változnának, ekkor ugyanis még könnyen eltávolíthatók.

− Az előttünk álló akcióban 100 nő vehet részt, a szűrés költségeit pedig az önkormányzat támogatja. Egy igen sikeres méhnyakrák-szűrési kampányt követően, amelynek során több mint 400 nő esett át a szűrésen, most további 100 kapcsolódhat be a vizsgálatokba, ezúttal főleg azokra fókuszálunk, akik még soha nem végeztek Papa-tesztet, vagy a korábbi vizsgálatok óta három, vagy több év telt el. A teszt tulajdonképpen egy méhnyakszűrési módszer, amellyel a méhnyak vagy a vastagbél potenciálisan rákmegelőző és rákos folyamatait észlelik. A kóros leleteket gyakran érzékenyebb diagnosztikai eljárások követik, és ha indokolt, olyan beavatkozások, amelyek célja a méhnyakrák kialakulásának megakadályozása – magyarázta a nőgyógyász.

Dr.Snežana Erceg elmondta, a vizsgálatra kizárólag személyesen lehet jelentkezni, az adatok leadását követően pedig a páciens megtudja, hogy pontosan mikor kerül sorra. A szűrésre várhatólag november utolsó két hétvégéjén, továbbá december első felében kerül sor. Egyúttal felhívta a nők figyelmét, akik eddig nem voltak vizsgálaton, hogy tegyenek eleget a felkérésnek, és vegyenek részt a gyors kivizsgáláson, ugyanis az elváltozások korai felismerése esetén a méhnyakrák ma már teljes sikerrel gyógyítható. A Papa-teszt teljesen fájdalommentes, ezért minden félelem alaptalan. Ma a nőgyógyászatban minden, amit időben észrevesznek, a legtöbb esetben gyógyítható, viszont ha későn fedezik fel, az eredmény tragikus lehet.

 

Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs