Hírek

Szenttamás.rs

 

A szolgáltatások minőségét tekintve második az országban

 

Hivatalos látogatáson járt a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségházban Radivoj Paroški polgármester és dr. Ilija Gazepov, a községi tanács egészségügyi tanácsosa. A vendégeket az intézmény igazgatója, dr. Vlastimir Kladar és munkatársai fogadták, akik ez alkalomból munkajellegű megbeszélést és összejövetelt szerveztek. A sajtó képviselőinek az önkormányzat és az egészségház vezetősége elismerően nyilatkozott az eddigi együttműködésről.

− A község három településén mintegy 16 ezer polgár él, az egészségháznak pedig jelenleg 101 dolgozója van. Évente közel 200 ezer beteglátogatást és 120 ezer laboratóriumi vizsgálatot végzünk. A szolgáltatások minőségét illetően intézményünk immár hivatalosan is a második helyen áll az országban, a másik igen fontos tény pedig, hogy az idén áprilisban a szerb egészségügyi intézmények akkreditációs irodája hét évre ítélte meg számunkra a legnagyobb elismerést. Ezt megelőzően először három, majd öt évre kaptunk akkreditációt, idén pedig már hét évre. Ezek az adatok önmagukért beszélnek. Ami a fentiekhez szükséges anyagiakat illeti, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alaptól és az önkormányzattól rendszeresen és időben érkeznek a támogatások – mondta bevezetőjében az igazgató. Kiemelte, a községtől idén 28 millió dinárt kaptak.

− A szakkádereket illetően is nagyon elégedettek lehetünk, ugyanis a huzamosabb időn át megüresedett helyekre sikerült biztosítani tüdőgyógyászt, neuropszichológust, pszichológust és szemorvost. Az egészségházból négy orvos jelenleg továbbképzésen van, amivel szerintem szintén az élvonalban járunk az országban. Az önkormányzat támogatásával idén 200 ezer dinárért vásároltunk egy modern berendezést a laboratórium számára, egy kardiográfiai készüléket (210 ezer dinárért), továbbá félmillió dinárért új számítógépeket. Jelenleg a gyermekosztály újonnan épített részlegének a befejezése a fő cél, hogy különválasszuk az egészséges és a beteg gyerekeket. Nem kevésbé fontos, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) Együtt a közösségért pályázatán 4 millió dinárt kaptunk, amiből egy korszerű ultrahangos készülék vásárlását tervezzük – sorolta dr. Vlastimir Kladar. Hozzátette, az idéntől Nádalján is biztosítottak egy általános orvost és egy gyógyszerészt, így a településen végre megoldódott a több éve akadozó egészségügyi ellátás.

A polgármester először is gratulált a hétéves akkreditáció elnyeréséhez, és ahhoz, hogy a már amúgy is kiváló egészségügyi ellátást sikerült még magasabb fokozatra emelni, biztosítani a hiányzó szakorvosokat, és kívül-belül egy modern létesítménnyé varázsolni az intézmény épületét:

− A rendelkezésemre álló információk szerint a község területén élő páciensek elégedettek az egészségügyi ellátással. Ezúton szeretném megköszönni az intézmény minden dolgozójának, hogy munkájukkal hozzájárultak az akkreditáció elnyeréséhez, és bebizonyították, hogy jó szervezéssel és kellő hozzáállással minden elérhető – mondta a szenttamási polgármester. Hozzátette, az intézmény a továbbfejlődést és a színvonalas ellátást illetően jó úton halad, és továbbra is számíthat az önkormányzat támogatására, hiszen az itt élő polgárok egészsége mindannyiunk számára a legfontosabb.

 

P. L.