Egy órában egyházunkról és templomunkról

A Szent Kereszt Felmagasztalása Egyházközség múltja, jelene, jövője − Zsúnyi Tibor, szenttamási plébános előadása

A szenttamási Orchidea Női Egyesület és a Népkönyvtár Magyarok Vajdaságban elnevezésű közös projektuma keretében a könyvtár vendége ezúttal Zsúnyi Tibor plébános volt, aki szólt a helyi római katolikus közösségről, az egyházi épületekről és a mindennapokról. Bevezetőjében említette a környező településeket, ahol évtizedek óta nincs állandó pap és elmagyarázta az ehhez kapcsolódó tudnivalókat. Kiemelte, Szenttamás mindig a nagyobb közösségek közé tartozott, a községből többen is a szerzetesi hivatást választották, ezért mindig volt saját plébániája és papja is.

− Az 1330-as évekből van feljegyzés arról, hogy Szenttamáson létezett egy közösség − a pontos számot nem tudjuk, és létezett egy apátság, ami Szent Tamás nevét viselte, tehát a közösség és az egyház kezdetektől fogva együtt haladt, nőtt. A nép mindig érezte azt, hogy szükség van egy helyre, ahol összejönnek, és együtt tudnak imádkozni. A törökök kiűzését követően erre a vidékre szerb határőröket telepítettek, de hamarosan a magyar közösség is gyarapodott. Egyházközségünk az 1700-as évek végén alakult, onnantól az utókorra maradt dokumentumokat a kalocsai levéltárban, a szenttamási plébánián és a szabadkai püspökségen őrzik. Ezen kívül a helyi monográfiákban és a hívek visszaemlékezései alapján is kutathatunk – mondta a plébános.

Szavai szerint Szenttamás mindig is nagyobb községnek számított, ahol 20. század elején jegyezték a legtöbb magyar katolikust, számuk 5600 körül volt. Az első plébániát 1783-ban alapították, a sokat szenvedett magyarság emlékére a templomot 1815-ben a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére emelték és áldották meg, de soha nem lett felszentelve. Az 1848-49-es szabadságharc idején a templomot felégették, a jegyzőkönyvek és az egyházi iratok nagy része megsemmisült. A kálvária és a Szenvedő Krisztus-kápolna 1868-ban épült, és a szenttamásiak nagyon büszkék rá. Tibi atya elmagyarázta azt is, hogy a korábban itt szolgált plébánosoknak jelentős szerep jutott a közösség hitének megerősítésében, az egyházközségi tanáccsal közösen sokat tettek a templomért és az egyházi ingatlanokért. Kitért a plébánián belüli feladatokra is, így az adminisztrátorok bejegyezik az eseményeket, a plébániai kormányzók pedig rövidebb ideig vezetnek egy-egy plébániát, addig, amíg a püspök nem nevez ki plébánost. A pap mellé helyezett káplánt gyakornoknak kell érteni, akire idővel rá lehet bízni egy plébániát. Az atya több érdekességet is elmondott, így például hogy az 1910-es évben a tabernákulumból eltűnt az oltáriszentség, amihez csak a plébánosnak és a főnővérnek volt kulcsa. A kegytárgy soha nem került elő. Szólt a hívek különböző tartalmú leveleiről is, amelyet az érsekség, illetve az egyházközségi tanácsnak címeztek, különböző kérdésekkel, megjegyzésekkel, továbbá a plébános békítő szerepéről a családon belüli erőszak esetén. Az érdeklődők több alapítványi levelet is láthattak, ezen kívül egy-egy mozzanatot az egyházi élet egykori és mai mindennapjaiból.

− Ami a jelent és a jövőt illeti, aggasztó a tény, hogy csökken a magyarság száma Szenttamáson (is). Valamikor 1975-ben még egálban volt a keresztelők és a halottak száma, onnantól azonban fokozatosan, mára pedig drasztikus méreteket öltött a fehér pestis. A mai, anyagias világban az emberek egyszerűen félnek a gyermekvállalástól, hiszen nem tudják biztosítani számukra az alapvető feltételektől picivel magasabb egzisztenciát, ezért egész életükben azzal foglalkoznak, hogy mindenkinek meglegyen mindene. A mindennapi hajsza miatt pedig a családtagoknak egyszerűen nincs idejük egymásra, a közösségre, nincs idejük templomba járni és imádkozni – szögezte le Tibi atya.