Hírek

Szenttamas.rs

 

Eladták a szenttamási Elan hotelt

Az új tulajdonos a szálloda felújítása mellett nyitott és fedett medencék építését is tervezi

Az újvidéki Rotor vállalat a szenttamási Elan hotel új tulajdonosa. A község az immár 20 éve használaton kívül álló épületet 23.517.417 dinárért adta el, ami valamennyivel több mint a szálloda hivatalosan felbecsült összege. Az adásvételi szerződést Radomir Lojaničić, a Rotor igazgatója és Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere írták alá.

− Jó hírt közölhetek a polgárokkal, ugyanis az évek óta elhanyagolt, és gyakorlatilag az önkormányzat számára igen nagy problémát jelentő szálloda immár a továbbfejlesztés egyik legnagyobb potenciáljává válik. Olyan beruházót találtunk, aki kész jelentős összegeket fektetni a létesítmény felújításába, és ami még fontosabb, a szálloda eredeti funkciója továbbra is megmarad. A szálláson kívül a tervek szerint a vendégeknek egyéb tartalmakat is kínálnak majd, közülük kiemelhető, hogy egy termálforrás fúrása is tervben van, amely lehetővé teszi a komplexumhoz tartozó nyitott és zárt medencék építését – mondta a szerződések aláírását követően Radivoj Debeljački. Kiemelte, az új tulajdonossal mindent megtesznek azért, hogy a magántulajdonban lévő létesítmény újra fontos legyen mind az itt élők, mind a községen átutazó polgárok számára.

Az újvidéki Rotor vállalat egy nagyobb vajdasági cégcsoport része, egyik gazdasági ágazata a vendéglátás. Radomir Lojaničić szavai szerint a szenttamási polgármesterrel folytatott megbeszélésen a vállalat felismerte a szállodában rejlő lehetőségeket. Eddig három szállodával rendelkeznek, a szenttamási a negyedik, egyúttal a legnagyobb és legértékesebb.

− A szálloda megvásárlását egy igen mély és mindenre kiterjedő felmérés előzte meg, a végleges döntést pedig az, hogy Szenttamás (is) termálvízen fekszik, ami különböző lehetőségeket biztosít a turizmus fejlesztéséhez. Nagy elvárásokkal vágtunk neki a beruházásnak, ami nemcsak cégünknek, hanem az itteni önkormányzatnak is nagy előrelépést jelent. A ma aláírt szerződésen kívül a kutatást, fúrást és a hasznosítást végző céggel is kötöttünk szerződést, amelynek értelmében – bízunk benne − a fúrási engedélyt néhány hónapon belül megkapjuk. Ezek az első lépések a projekt megvalósítása felé – magyarázta Lojaničić.

A szállodát zárt árverésen adták el, ahol nem a Rotor volt az egyetlen résztvevő, de a legmagasabb összeget kínálta. A pályázat értelmében a felújítási munkálatokra szabott határidő 3+1 év.

A szerződés aláírását követően a sajtó képviselői megtudták azt is, hogy a szállodát teljes egészében felújítják, azt követően pedig a Bácskai-Nagy-csatorna partján több nyitott és fedett medence, csónakkikötő, sétálóövezet stb. kiépítését tervezik.



 

Paraczky László

szenttamas.rs