Az első gyertya meggyújtására vasárnap az esti szentmise után kerül sor
A szenttamási római katolikus templom udvarában 2016-ban készült először nagy adventi koszorú, azóta pedig minden évben egy-két nappal advent első vasárnapja előtt újra élesztik ezt a szép hagyományt. Az akció kezdeményezője Szabados Fodor Beáta és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének Női Fóruma volt, a kezdeményezéshez azóta több civil szervezet is csatlakozott.
‒ 2016-ban a magyarság összekovácsolódása érdekében készítettünk egy nagy adventi koszorút. Felkértem az akkori kulturális csoportokat, hogy készítsenek rövid alkalmi programot, amit a gyertya meggyújtása közben előadnak. Mivel abban az időben nem volt négy magyar csoport, egy-egy szervezet két alkalommal is készített műsort. Nagyon boldog voltam, amikor a miséről kitérő hívek nem rohantak azonnal haza, hanem meghallgatták, megnézték a programokat. A koszorú azóta a magyar civil szervezetek programjával együtt változott, bővült. Lassan mindenki kapcsolódott a kezdeményezéshez. Számomra külön öröm, hogy a csoportok nem felkérésre, hanem önként jelentkeznek, hogy szeretnének részesei lenni a szerény ünnepségnek. Hálás köszönet mindenkinek – mondta Szabados Fodor Beáta.
Hozzátette, az idei adventi koszorút is önkéntesek készítették, a kis csapat szabadidejét a közösségnek szentelte.
Az első gyertyát a vasárnap esti szentmise után az Arany János Magyar Művelődési Egyesület tagjai gyújtják meg, a programra a Citadella Civil Szervezet és a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma is készül. A második gyertyát a hittanos diákok, harmadikat a Hagyományápoló Klub tagjai, a negyediket pedig az óvodások gyújtják meg, alkalmi műsorok mellett. Advent negyedik vasárnapján a Kézimunka-kedvelők Egyesülete meglepetéssel készül a gyerekeknek.
Végezetül tegyük hozzá, hogy a Mikulás december 5-én 16 órakor érkezik a templomba. A közös programba ismét részt vesz az összes magyar civil szervezet.
Szöveg: Paraczky László
Fotó: Balázs Csilla, Szabados Fodor Beáta
nov 30, 2024 20:15 du.