Művelődés

Szenttamas.rs

Szenttamáson (is) járt az Ezerjó csoport

Az Ezerjó gyermekcsoport 2013 márciusában, pontosan egy évvel ezelőtt alakult Királyhalmán. Egy nagyon régi ballada dramatizációjával kezdődött a munka, ahol mozgásos elemekkel lett felépítve a Kádár Kata székely népballada. Közben az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesület részéről igény mutatkozott egy igazi nagy előadás színpadra állítására, és így esett a választás Gion Nándor Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regényére.

Az Ezerjó syinjátszócsoport
Berényi Emőke csoportvezető, a darab rendezője kiemelte, hogy egy valóban szokatlan választás volt, bár a gyerekekhez nagyon közel álló témáról van szó, ugyanis a regény tipikus kamaszproblémákról szól. Kérdések és kétkedések sokasága tárul elénk: milyen az első szerelem, hogyan lehet elvágyódni otthonról, elszökni a világ és a felelőség elől stb., és hogy megvalósítható-e ez az egész.

– Nagyon közel állt a gyerekekhez a mű, és igazán könnyen alkalmazkodtak hozzá. Talán azért nem szoktak Gion-műveket és regényeket dramatizálni, mert nagyon erős belső monológjai vannak, és azokat rettentő nehéz színpadon megvalósítani. Nem lehet kimondatni és produkáltatni a főszereplővel, viszont mi ezt megtettük. Azonban még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy jól csináltuk-e.

Az Ezerjó színjátszócsoport a Gion házban

Mekkora munka, energia, türelem, szabadidő-feláldozás áll a darab mögött?

– A szöveget én dramatizáltam, nehéz volt, ugyanis ez volt az első dramatizációm. Azzal meg mindenki tisztában van, hogy mindegyik kezdet nehéz. Augusztus végén kezdtük meg a munkát, akkor még kizárólag csak magával a regénnyel foglalkoztunk. Megpróbáltuk felépíteni a karaktereket, megtudni az egymáshoz való viszonyokat, mármint, hogy ki, mit és miért csinál. Csak ezek után hoztuk össze a cselekményvázat, ami egy nagy és teljesen közös munkafolyamat eredménye volt. A darab bemutatható formába január végére állt össze, az első bemutatóra a királyhalmi művelődési egyesület színpadán került sor.

Mit üzen a darab a mai fiataloknak?

– Aki olvasta a regényt, szerintem megértette a lényeget. A főszereplő Péter, aki tulajdonképpen nem is Péter, mert mint a mű címe is utal rá, nem úgy hívják. Mi a nevét Kovács Jánosra változtattuk, hogy minél hétköznapibb, egyszerűbb embernek tűnjön a neve alapján. Ő az, aki kiskamaszként megfigyeli azt, hogy a felnőttek arca mind egyforma, sőt a barátainak is, akik idősebbek nála és már munkába álltak, akiknek már vannak világi problémáik, mintha olyan lenne az arcuk, mint egy lárváé, és mintha eltűnne belőlük valami, ami a gyerekeknél még megvan. Péter ezt nem hagyja, nem szeretné, ha vele is ez történne, és ezért akar világgá menni a csatornapartról Reával.

Bár Gion művei hangulatukban, stílusukban, elbeszélésmódjukban különbözőek, egy egységet alkotnak, ami leginkább a természetes kifejezésmódban, egyszerűségben nyilvánul meg. A fentebb említett nehézségektől eltekintve gondoltatok-e arra, hogy esetleg egy újabb regényét viszitek színpadra?

– Több könyvét is elolvasva először a Sortűz egy fekete bivalyért című művére gondoltam, de hamar rájöttem, hogy színpadilag azt nagyon nehéz lenne megoldani. Van egy másik műve is, ami tervben van a továbbiakban, de nem vagyok benne biztos, hogy Gionnál maradunk.

Az Engem nem úgy hívnak harmadik bemutatóján vagytok túl. Milyenek a benyomások, hogy fogadta a darabot a közönség?

– Ezzel kapcsolatban pozitívak a tapasztalataink. Szerintem nagyon sok új magyar amatőr csapat alakul majd, melyek egyre jobbak lesznek, és ez a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek köszönhető, amely szervezi a Deszkára fel! elnevezésű színjátszócsoport-vezetői és rendezői képzéseit. Jómagam is részt veszek ezeken a  képzéseken, és rengeteg segítséget kaptam, amit ezúttal is köszönök. Raffai Ágnes és Varga Tamás volt az, akire a próbafolyamat során mindig számíthattam, és ők a gyeremekszíház művészéhez, Vörös Imeldához hasonlóan nagyon sokat segítettek abban, hogy valóban színpadra tudjuk állítani ezt a darabot, és hogy ott működőképes legyen. A darabot nemrégiben bemutattuk a sulifesztiválon is, ahol pozitív visszajelzéseket kaptunk a zsűritől, jutalmunk pedig az lesz, hogy a nyár folyamán felléphetünk a Gion Nándor Olvasási Táborban. Külön örülök annak, hogy a Gion-művekhez kötődő helyeken megjelenünk, hogy eljutottunk a Gion Nándor Emlékházba, ahol a gyerekek testközelből megismerhetik az író életét, szülőházát és életműveit.

Az Ezerjó színjátszócsoport a Gion házban


Gyermekcsoportról lévén szó biztosan vannak már további fellépési terveitek?

– Persze, vannak. Csoportunk tagjai 12–16 évesek, és szeretnénk jelentkezni a bácsfeketehegyi gyermekszínjátszó találkozóra, az általános iskolások művészeti vetélkedőjére, de tervben van egy oromi vendégszereplés is.

 

Paraczky László