A Vöröskereszt szenttamási aktivistái elméleti és gyakorlati órát is tartottak

A Vöröskereszt szenttamási szervezete az Iskoláskor Előtti Intézmény három óvodájában tartott elsősegélynyújtó bemutatót. Az akció fő célja az volt, hogy az óvodások leküzdjék az esetleges félelmeket, és minél korábban megismerkedhessenek a témával. A Piroska és a farkas, a Bambi és a Hüvelyk Matyi óvodákban Goran Radovanović, a Vöröskereszt titkára és két önkéntese  igyekeztek minél érdekesebbé tenni ezt a témát a gyerekek számára.

− Az óvodások magas szintű érdeklődésről tettek tanúbizonyságot, érdekes volt számukra minden, amit elmondtam és amit bemutattunk. Öröm volt a gyerekekkel együtt dolgozni, feldobták a napunkat, és véleményem szerint ez fordítva is igaz. Hálás vagyok az óvónőknek, akik sokat segítettek, és az elsősegélynyújtó bemutatók gördülékenyen zajlottak. Ezúton is szeretném megköszönni Biljana Bajić igazgatónak a meghívást. Remélem, hamarosan bővítjük az akciót, hogy minden gyermek kapcsolatba kerüljön a témával – mondta Radovanović.
Elmagyarázta, hogy az óra elméleti és gyakorlati részből állt. Az első részben a Vöröskereszt szervezetéről és az elsősegélynyújtás fontosságáról volt szó. Elbeszélgettek arról, hogy hogyan kell viselkedni az óvodában, hogy mindenki számára biztonságos és örömteli legyen az ottartózkodás és a közös játék. Az óra gyakorlati részében az ízületi sérülések, például a könyök rögzítésének módszerét mutatták be, ami a térddel együtt leggyakrabban esések alkalmával sérül meg. A kicsik láthatták, hogyan kezelik megfelelően a vágás okozta sérüléseket, valamint a különböző sebek, így a sérült kar bekötését is. A „sérültek” minden alkalommal önkéntesek voltak, akik részletesen elmagyarázták és megmutatták, hogy mi a teendő, a kötözés mellett pedig a kicsik megtanulhatták azt is, hogy hogyan állítsák el az orrvérzést.

Szöveg: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső