Hírek

Szenttamas.rs

 

Golub Veljko képviseli Szenttamást a neves megmérettetésen

A Szerbia Európa ritmusában minden évben megrendezésre kerülő zenés vetélkedő, melyen országunk különböző községeiből, városaiból, falvaiból érkező fiatalok mutatkoznak be a zsűri előtt és küzdenek az első helyért.

A 2021. évi győztest a közönség (minden mobilszolgáltató) SMS-eivel és a részt vevő városok zsűrijének a szavazataival választják ki. Szavazni SMS-ben augusztus 1-jétől a rendezvény kezdetéig lehet, a versenyt követően pedig a résztvevő községek zsűrijei is szavaznak. A győztes város, illetve község pedig a következő ciklusban a Szerbia Európa ritmusában című projekt házigazdája lesz.

Szenttamást a versenyen a nádaljai Golub Veljko képviseli, és amennyiben nyer, a vetélkedő következő házigazdája Szenttamás lesz. Aki szeretne rá szavazni, SMS-ben teheti meg, olyan módon, hogy elküldi a PESMA_20 üzenetet a 1557-es számra. Az üzenet emeldíjas (Telenor és Mts hálózatokról 81,6 din/üzenet), egy telefonról pedig több üzenet is küldhető.

 

Paraczky László

szenttamas.rs