Hírek

Szenttamas.rs

 

Mezőgazdasági előadás és faültetés lesz

A Szenttamási Traktortalálkozó civil szervezet szervezésében 2022. március 4-én (péntek) 12 órai kezdettel a Lugas kávézóban téli mezőgazdasági előadást tartanak, magyar nyelven.

Kocsis Krisztián, agronómus, a községi tanács tagja portálunknak elmondta, az előadás keretében a GPS technológiákról, az adatfeldolgozásoktól, továbbá a drón alkalmazásáról lesz szó a permetezésnél, a feltérképezésnél, illetve egyéb területen úgy a növénytermesztésben, mint a gyümölcsészetben.

− A gazdáknak és az érdeklődőknek Pletikoszity Árpád, az oromi Dronteh cég alapítója és vezetője tart előadást, amit a helyszínen élő drónos bemutató követ. A másik eseményre március 6-án (vasárnap) délelőtt 9 órakor kerül sor, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának jóvoltából több helyszínen fásítási akciót tartanak:

− A tervek szeint mintegy 110 db tölgyfacsemete kerül elültetésre. Először, 9 órától a kálvária és a Krivaja közötti szakaszon fásítunk, a terep rendezését és a lyukak fúrását a Graditelj Közvállalat vállalta. A következő helyszín az iskolaudvar, továbbá az óvodák udvara lesz. Az akcióba bekapcsolódnak a párt Női Fórumának továbbá a Nyugdíjas fórumának tagjai, de szeretettel várjuk a környezetükért tenni akaró polgárokat is – mondta Kocsis Krisztián.

 

P. L.

szenttamas.rs