Felhívás

Szenttamas.rs

 

Vágta és főzőverseny Szabadkán

 

Vajdaságban az idén kilencedik alkalommal szervezik meg a szabadkai lóversenypályán a Vajdasági Vágtát, a Budapesti Nemzeti Vágta határon túli egyik előfutamát és annak kísérő rendezvényeit. A június 19-én sorra kerülő Vajdasági Vágta értékteremtő és hagyományőrző programokkal, ügető és fogathajtó versenyekkel, díjlovaglás és csikósbemutatóval, valamint művelődési műsorral kedveskedik a rendezvényre látogató vendégeknek és érdeklődőknek.

A kísérő rendezvények keretében harmadik alkalommal kerül sor a hagyományos főzőversenyre, ahova 10 fős csapatok jelentkezését várják. A feladat a legjobb gulyásleves elkészítése lesz, amelyhez a szervezők ingyenesen biztosítanak 1,5 kg húst, tűzifát és vizet. A főzéshez a felszerelést és a fűszereket a benevezett csapatok hozzák magukkal. A csapatok regisztrálása a verseny napján 10 órától 11 óra 30 percig tart, a főzés pedig délben kezdődik és 15 óráig tart.

A rendezvényre Szenttamásról idén is ingyenes autóbusz indul. Aki busszal szeretne utazni, az jelentkezzen a 063/1051667, vagy a 063/1050133 telefonszámon.

 

szenttamas.rs