Hírek

Szenttamas.rs

 

A slajszon életveszélyes a fürdés

A szenttamási KKT legutóbbi ülésén Ljubica Alargić (SZHP) a képviselői kérdések keretében az illetékesektől arról érdeklődött, mikor lesznek újra fürdésre alkalmasak a valamikori fürdőhelyek. Mint mondta, a régi vásártéren egykoron két helyen is volt strand, az egyik a mostani Nagyhíd közelében, a másik pedig a slajsznál lévő kikötő. Mint mondta, a nyár kellős közepén járunk, és a szenttamásiaknak nincs hol fürödniük. A képviselőasszony érdeklődött, mikor járt utoljára a csatonával megbízott felügyelőség Szenttamáson, és akkor milyen szakvéleményt mondtak a slajszról.

Ljubica Alargić kérdésére Nestor Golubski, a községi tanács ökölógiával megbízott tanácsnoka válaszolt, és mint mondta, a témát még az idén februárba napirendre tűzték. Akkor a csatorna és a vízpart tulajdonosával, a Vode Vojvodine Közvállalat képviselőivel tárgyaltak. A szenttamásiak elmondták, a néhány nappal azelőtt vett minták alapjána  víz mélysége a slajszon hetven cm-től egy méterig terjed, azaz az iszap csaknem teljesen feltöltötte a valamikor 2,5 méter mély kikötőt, zsilipet és fürdőhelyet. Stevan Ilinčić, a Vode Vojvodine Vízgazdálkodási Közvállalat igazgató-helyettese akkor megígérte, hogy a vállalat szakemberei hamarosan a helyszínre látogatnak, feltérképezik az előállt helyzetet. Ilinčić ugyancsak ígéretet tett, hogy a kedvenc fürdőhelynek számító slajszot rövid időn belül iszaptalanítják. Golupski elmondta, áprilisban egy újabb levelet intéztek a  közválallatnak, amelyben kérdezik, mikor indulnak meg az iszapkotró munkálatok: −Az igazgató-helyettes válaszlevelében kifejti, hogy sajnos a kotró- és erőgépek nem tudják elvégezni az iszaptalanítást annál az egyszerű oknál fogva, hogy a téglából 130 évvvel  ezelőtt épült kikötő mindkét partja teljesen tönkremet és nem tudja megtartani a több tonnás erőgépeket. Ilinčić pedig egyszerűen nem adta beleegyezését, hogy a gépek nekikezdjenek a munkálatoknak.

− Sehogyan sem értem azt, hogy akkor miért ígérte meg, hogy kimélyítik a slajszot, ha ez nem lehetséges – mondta fejcsóválva Golupski. Hozzátette, végül olyan megállapodás született, hogy a kikötőt, a zsilipet és fürdőhelyet a jövő évben közös (önkormányzati és tartományi) eszközökből megjavítják, majd iszaptalanítják: − Ennek ellenére éppen a sekély víz és az omladozó falak miatt a közvállalatnak már el kellett volna helyezni a fürdés tiltására vonatkozó táblákat és felhívásokat, ami a mai napig nem történt meg. Így sokan nem tudják, a vízbeugrás életveszélyes is lehet – tette hozzá Golupski.

A szenttamásiak szimbólumává vált slajsz az elmúlt 130 év alatt nemcsak kikötő volt, hiszen valamikor itt egy hatalmas zsilip segítségével szabályozták a csatorna vízszintjét. Néha több méter vizet is visszatartottak.  Amíg a víz hajózható volt, itt szálltak sétahajóra a jobb módú családok, amiről a régi képeslapok is tanúskodnak. Az iparosodás világában azonban a csatonán megindult a vontatós teherforgalom, a teherhajók főleg dunai kavicsot, de tüzelőanyagot, fát és szenet is szállítottak. Ez a gyakorlat a múlt század hetvenes éveinek végén megszűnt, a csatonát azóta (ha nem szennyezik) főleg horgászásra és fürdőidényben használják. Sokan itt tanultak meg úszni, de az evezés fortélyait is elsajátíthatták. A valamikor 2,5 méter mély vizű, történelmi hely rohamos pusztulásnak indult, a kikötőben lévő valamikori raktárakból pedig mára romhalmaz maradt.

A kérdésre, hogy mikor és hol fognak fürödni a nyáron a szenttamásiak, egyelőre senki sem válaszolt. Az olcsó kínai medencében sem úszni, sem felfrissülni nem igazán lehet. Ezzel azonban igazából senki sem törődik.

A szenttamási slajsz képek

A szenttamási slajsz képek

A szenttamási slajsz képek

A szenttamási slajsz képek

P. L.