Hírek

Szenttamas.rs

 

Iskolanapot ünnepelt a szenttamási gimnázium

Dolgozni kell az intézmény jelenlegi státuszának megőrzésén

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Szakközépiskola szerdán, február 22-én ünnepelte fennállásának 61. évfordulóját. Az ünnepi műsort az iskola dísztermében tartották meg, ahol a diákok és a tanárok alkalmi műsorral köszöntötték a jelenlévőket.

Miután bemutatták a gimnázium legsikeresebb diákjait, ismertető hangzott el az oktatás, a művészet és a sport területén elért eredményekről, szó volt az intézmény egykori tanára, Milan Dunđerski költő tiszteletére meghirdetett irodalmi pályázatról, amely egyre nagyobb visszhangra talált a fiatal tollforgatók körében. A műsor végén bemutatásra került a diákok által készített kisfilm, amelyet a helyi iskolatévé munkatársai készítettek.

Jasmina Šeguljev igazgatónő felszólalásában kifejtette, folyamatosan dolgoznak az itt folyó tanítás és tanulás népszerűsítésén „hogy a gimnázium újra elfoglalja az őt megillető helyet”:

− Biztos vagyok abban, hogy a népszerűsítést követően a közös erőfeszítésnek meglesz az eredménye – mondta az igazgató.

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában kiemelte, mindenki azon dolgozik, hogy a község egyetlen gimnáziumában továbbra is biztosított legyen a minőséges képzés és zökkenőmentes maradjon az oktatási folyamat.

− Vonzóvá kell tenni a gimnáziumot és növelni kell a tanulók létszámát, ami szerintem nem lesz nehéz, hiszen igen nagy múltú és hagyományokkal rendelkező intézményről van szó, ahonnan nagyszerű emberek kerültek ki. Remélem, továbbra is együtt fogunk küzdeni az iskola jelenlegi státuszának megőrzéséért, ami egyáltalán nem könnyű feladat, különösen egy ilyen kis községben, mint Szenttamás. Az önkormányzat és a gimnázium közötti együttműködés kiváló és biztosak lehetnek abban, hogy akár anyagilag, akár tanácsokkal a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy az iskola folyamatosan fejlődjön – mondta Radivoj Debeljački.

 







 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs