Gion Nándor Emlékház

Szenttamas.rs

 

Játszva tanulni

Mesék és játékos foglalkozások az óvodás korosztály számára

A szenttamási Gion Nándor Kulturális Központ szervezésében a Gion Nándor Emlékház udvarában a nyári szünidő ideje alatt, heti egy alkalommal kerül megrendezésre a Mesés délelőtt elnevezésű program. Az első ilyen délelőttöt július 2-án tartották. Az eseményre óvodás korúakat invitáltak, de kivétel nélkül részt vehetett minden játék- és társaságkedvelő gyerek. A legkisebbekkel Berec Gaál Brigitta foglalkozik, aki elmondta, a gyerekek először megtekintették az emlékházban lévő kiállítást és a kárókatonákat, elbeszélgettek az íróról, majd a magyar népi mesék világába kalauzolták őket:

− Mese után népi játékokkal töltöttük az időt, amit szemmel láthatólag mindannyian élveztek. Az esemény megszervezésére az motivált bennünket, hogy a szenttamási óvodás korú gyerekek számára a nyári szünidő nem tartalmaz szinte semmilyen programot. Így vetődött fel a Mesés délelőtt ötlete, amelynek eredeti elképzelése az, hogy az ovis korú és a még fiatalabb gyerekek a nyári szünidőben is együtt játszhassanak. Véleményem szerint a közösségi élmény fokozására kitűnő eszköz a magyar népmese és népi játékok eszköztára. Fontos kizökkenteni a gyerekeket a multimédia eszközeinek fogságából, lehetőséget kell biztosítani, hogy bátran énekeljenek, futkározzanak, és képzeletükkel pajtásaikkal együtt körbejárhassák az Óperenciás tengeren túli világot. Ehhez az emlékház hatalmas terasza, zöld udvara és az óriási diófa árnyéka kiváló lehetőséget nyújt – fogalmazott Brigitta.

Hozzátette, a közösségi élmény fontossága már kisgyerekkorban észrevehető és eredményes tud lenni, így Szenttamáson a rohamosan fogyó közösségben is rendkívül fontos a közösség összetartása. Az első ilyen délelőtt sikeresen zárult, hiszen vidékről is érkezett résztvevő, a mesetanulás mellett énekeltek, csoportos játékokat is szerveztek, és minden gyerek jól érezte magát. A következő Mesés délelőtt programra július 9-én (péntek) 9 óra 30 perctől kerül sor. A rendezvényen való részvétel ingyenes, a szervezők pedig mindenkit szeretettel várnak.







 

P. L.

szenttamas.rs