Az idei Kolbászfesztivál február 21‒23-a között kerül megrendezésre

Szeptember óta minden szerdán ülésezik a turiai Kolbászfesztivál szervezőbizottsága. Az e heti ülésen Željko Popić, főszervező, a Turiai Kolbászklub Polgárok Csoportjának elnöke elmondta,  bővítették a bemutatók számát, a listára Zombor, Szabadka és Újvidék mellé tavaly Belgrád, idén pedig Zimony is bekerült.

− A termékbemutatók tavaly kezdődtek, a belgrádiak először december 14-én, a zimonyiak pedig december 21-én kóstolhatták meg először a turiai kolbászt. Ezt követően január 11-én és 25-én újra bemutatkoztunk ebben a két városban. A következő  bemutatót Zomborban tartjuk január 31-én a Szentháromság téren, majd Szabadkán a városházánál február 7-én, az újvidéki Duna utca melletti Halpiacon pedig február 14-én tartunk árusítással egybekötött termékbemutatót – sorolta az egyesület elnöke.

Nem mellékes, hogy a vendégcsalogató rendezvényeken az árak nagyon kedvezőek: a nyers kolbász kilója 900, a száraz, füstölt kolbász 1250, a kifliben kínált sültkolbász ára mindössze 250 dinár. A rendezvény fénypontjaként betöltött óriáskolbászt február 22-én mutatják be és ismét méterszámra árulják. Az árát még nem döntötték el, de folyómétere valószínűleg 600-700 dinárba kerül.

Željko Popić kiemelte, a február utolsó hétvégéjén Turián tartandó Kolbászfesztiválra már összeállt a teljes munkamenet és program, így a világ leghosszabb kolbászának bemutatójáig és szétméréséig hátramaradt időszakban a promóciók mellett már csak az apróságokat kell helyrerakni.

− A már megszokott programok és versenyenek mellett idén több újdonság is lesz. Kiemelném, hogy február 21-én először szervezünk ifjúsági kolbászgyúró versenyt, amelyre felsős diákokból álló csapatok jelentkezését várjuk. A benevezésekről, a feltételekről és a jutalmakról a jövő hét folyamán részletesen tájékoztatjuk a nyilvánosságot. A hosszúkolbász szombaton, február 22-én délben érkezik a központi emelvényhez, délután pedig sor kerül a nemzetközi kolbászgyúró versenyre, amelyre idén is a környező országból várjuk a csapatok benevezését. A rendezvény mindhárom napján lesz kirakodóvásár, alkalmi kulturális programok, lacikonyhák stb., másrészt különböző füstölt hústermékekből és kolbászból nagyon gazdag felhozalra számítunk – mondta a kolbászfesztivál első embere.

Tegyük hozzá, hogy a turiai óriáskolbász 2013 óta hivatalosan is a világ leghosszabb kolbászának számít.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső