Hírek

Szenttamas.rs

 

Két család kapott házvásárlási támogatást

Szenttamás községben egy turiai és egy nádaljai család kapott elsőként vissza nem térítendő támogatást a vidéki kertes házak megvásárlására irányuló támogatási program alapján. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá Milan Krkobabić falufejlesztési miniszter, Danijela Vujačić, a szenttamási önkormányzat képviselője és a nyertes családok.

Az 1,2 millió dináros támogatásból Ivana Pavlović és Zoran Bunčić házaspár Nádalján, míg Danijela Nikolić és Rajko Jovanović házaspár Turián vásárol kertes házat. Milan Krkobabić a vonatkozó pályázatok szerződéseinek aláírásán elmondta, 651 falusi ház népesült be, a költöző családok között pedig 132 család költözött városból falura. A miniszter hozzátette, a fő cél, hogy az elkövetkező öt évben 6000 családot telepítsenek be az üresen álló falusi házakba, ezért jövőre legalább tízszeresére kell növelni a rendelkezésre álló összeget. Eredetileg 500 millió dinárt különítettek el a programra, de a nagy érdeklődés miatt ezt az összeget 686,5 millió dinárra emelték.

A minisztérium honlapján közzétett adatok szerint a pályázat iránt a legnagyobb érdeklődés Palánkán, Apatinban, Nagykikindán, Kúlán és Zomborban volt. A program 45 évnél fiatalabb házaspárokra, egyedülálló szülőkre vagy fiatal gazdálkodókra vonatkozik.

 

P. L.

szenttamas.rs