Husvéti műhelymunka

Szenttamas.rs

Husvéti műhelymunka a legkisebbeknek

A szenttamási „Napfény” (Sunce) civil egyesület szervezésében, Mesevilág elnevezéssel, 2013 május 4-én, a Svetozar Miletić gimnázium udvarában, a 3-12 éves gyermekek számára, husvéti kirakodóvásárral egybekötött műhelymunkát rendeztek.

A „Napfény” elnöke Tamara Šijačić hírpotálunknak adott rövid nyilatkozatában elmondta, hogy az alkotóműhelyben a gyerekek bohócok és volontőrök segítségével husvéti kiskosarakat, ünnepi díszeket és kis emléktárgyakat készítettek, azt követően pedig versenyt szerveztek, hogy ki fut tovább az evőkanálban lévő tojással. A rendezvény végén a kicsik és a bohócok a közismert kacsatánc dallamára perdültek táncra.

Az esemény védnöke a Hello gyümölcsital vállalat volt, a kézimunkához szükséges kellékeket pedig a SCnet bevásárlóközpont biztosította.

P.L. 2013-05-04