Hírek

Szenttamás.rs

 

Szenttamás: Gyakori az idősek bántalmazása

 

Szerbia lakossága az idősek számát tekintve a harmadik helyen áll Európában, a lakosság átlagéletkora ugyanis 43,1 év. A helyzet minden évben tovább romlik. Tíz évvel ezelőtt például ez az arány 41,4 százalék volt. A lakosság átlagéletkorát tekintve minden tíz évben két százalékkal nő az idősek száma, ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy a mortalitás sokkal nagyobb, mint a natalitás, a fiatalok elköltözése pedig óriási méreteket öltött.

Ha még egy kicsit a statisztikai mutatóknál maradunk, a Szerbiai Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2017-ben az ország 7 milliós lakosságából 1,3 millió, azaz 19,6% volt idősebb 65 évnél.

A fenti adatok a szenttamási Szociális Központban hangzottak el, ahol június 15-én az idősekkel szembeni rossz bánásmód tudatosságának nemzetközi napjára emlékeztek. Az újságírók kérdésére a Szociális Központ igazgatója, Biserka Veselinović, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, Bergel Zoltán és Svjetlana Stanković házi betegápoló és idősgondozó válaszolt.

Mint elhangzott, az idős emberek megromlott fizikai, egészségügyi, mentális állapotuk miatt a legtöbb alkalommal kiszolgált helyzetbe kerülnek. Leginkább azért lehetnek kitéve erőszaknak, mert kevés családi, baráti kapcsolattal rendelkeznek, ritkán járnak el otthonról, nehezebben tudnak elmenekülni, megvédeni magukat, vagy segítséget kérni, a szakemberek (szociális munkások, orvosok, rendőrök) pedig nincsenek kiképezve arra, hogy felismerjék és szakszerűen kezeljék a bántalmazásnak ezt a formáját.

Szenttamáson a központ jelenleg 82 olyan egyedülálló, idős személy ellátását végzi, akik korukra való tekintettel teljesen magatehetetlenek, egyedül semmit sem képesek elvégezni, vagyis nem tudnak önállóan élni.

– Több alkalommal is szembesültünk az idősek elleni erőszak formáival, közülük talán a gazdasági erőszak fordul elő leggyakrabban. A bántalmazó – legtöbbször családtag vagy az idős személy gyermeke − nem engedi, hogy az áldozat rendelkezzen a saját pénzével, elveszi tőle az értékeit, nyugdíját, és csak saját belátása szerint ad belőle. Mindezt azért teszi, mert nem dolgozik, nincs saját jövedelme. Sajnos, olyasmi is előfordult, amikor az idős személyt súlyosan bántalmazták. Községünk, sajnos, az ilyen bejelentések számát tekintve az országban a harmadik helyen áll – mondta a központ igazgatója. Kiemelte, éppen ezért az idősekről való gondviselés és törődés az intézmény egyik alapvető feladatai közé tartozik.

− Községünkben a Szociális Központon belül 2006 óta működik a házi ápolási szolgálat és a nappali ellátás (Idősek Klubja). Utóbbi alatt olyan szociális szolgáltatás érthető, amely elsősorban a saját otthonukban élő, elhagyatott, magányos, idős emberek számára nyújt napközbeni segítséget, közösséget. Nagy segítséget nyújt a helyi Vöröskereszt, de az idősek ellátásába lehetőségeikhez mérten a Kultúrotthon, a Népkönyvtár és a civil szerevezetek is bekapcsolódtak. Legnagyobb segítséget azonban az önkormányzattól kapunk − mutatott rá Biserka Veselinović. Konkrét adatokkal is szolgált: − A központ Szenttamáson összesen 416 hatvanöt évnél idősebb személyt támogat, elsősorban anyagilag, illetve a szociális otthonban való elhelyezésüket illetően. Ezen felül a község három településén napi szinten nyolc ápoló 82 személyt látogat és gondoz. Ezek az idős emberek külső segítség nélkül nem tudnának otthonukban biztonságban élni. Tekintettel arra, hogy Szenttamáson nincs idősek otthona, arra törekszünk, hogy az időseket olyan családoknál helyezzük el, akik megfelelő módon gondjukat viselik, és szorosan együttműködnek a házi ápolási szolgálattal. A gondozó családok előzőleg néhány hónapig tartó, megfelelő képzésen, ún.betegápoló tanfolyamon vesznek részt. Jelenleg 17 idős, illetve rokkant személyt helyeztünk el az ilyen családoknál.

A Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára, Bergel Zoltán kiemelte, évente kétszer négy hónapon át (tavasszal és ősszel) üzemel a Népkonyha, ahol az idős rászorulók számára ugyanúgy biztosítják a meleg egytálételt, mint a többi felhasználónak: − A Vöröskereszt közvetlen támogatása közé sorolható például a megfelelő ortopéd eszközök, mint például a mankó, a járóka, illetve tolókocsi biztosítása. Az időseknek segítünk továbbá a szükséges dokumentumok kitöltésénél, és minden más, tőlünk telhető módon – mondta a titkár.

Svjetlana Stanković, házi betegápoló és idősgondozó elmagyarázta, a háziápolási szolgálat munkája széleskörű, s éppen ezért egy cseppet sem könnyű. Ám a beteg emberek mosolya sokszor kárpótolja a fáradtságot: − Valamennyien naponta három–öt beteglátogatást tartunk, minden idős személynél átlagban egy-két órát töltünk. Feladataink közé tartozik a bevásárlástól a főzésen át a higiéniai ellátástól kezdve szinte minden, ideértve az egészségházba való kíséretetet, a gyógyszerek beszerzését is.

 

Paraczky László (Fotó: A. B.)