Emlékezünk

Szenttamás

 

IN MEMORIAM

BERGEL ZOLTÁN

(1954‒2021)

 

Tegnap hosszú és súlyos betegség után elhunyt Bergel Zoltán.

Bergel Zoltán Szenttamáson született 1954-ben. Az általános iskolát követően az újvidéki kereskedelmi középiskolában tanulta ki a kereskedői szakmát, majd a Vojvodina Kereskedelmi Vállalatban dolgozott egészen a vállalat megszűnéséig. 2001-ben a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára lett, ezen a funkción maradt nyugdíjaztatásáig.

A szenttamásiak csak Zolinak ismerték. Mindennap a Vöröskereszt irodájában volt, a polgárok minden alkalommal itt tudtak segítséget kérni tőle, akár eligazodás, űrlapkitöltés, magyar vízum iránti kérelem, vagy szociális kérelem esetén. 1996-ban egyik alapító tagja volt VMSZ szenttamási szervezetének, onnantól aktívan részt vett a párt munkájában. Két mandátumban volt a szenttamási Helyi Közöség tanácsának elnöke, egy mandátumban pedig a községi tanács tagja. A szenttamási Fácán Vadászegyesület oszlopos tagja volt, több mint negyven éven át. A kilencvenes években aktívan részt vett az Arany János Magyar Művelődési Egyesület és a Citerazene-barátok Klubjának munkájában. Idén januárban vonult nyugállományba.

Halálával a szenttamási magyar közösség egy megbecsült és szorgalmas tagját veszítette el.

Bergel Zoltán temetése április 19-én (hétfő) 13 órakor lesz a katolikus temetőben.

Nyugodjék békében!

 

szenttamas.rs