Emlékezünk

Szenttamás

 

IN MEMORIAM

Lukács Sándor

(1948‒2019)

 

Lukács Sándort akkor ismertem meg, amikor feleségével Szenttamásra költöztek a hetvenes évek elején, és itt nyitott fényképész műtermet a katolikus templom melletti üzlethelyiségben, ahol előtte is műterem volt, de a bérlője nyugdíjba vonult. Amatőr fotós voltam, hozzá hordtam a filmeket, képeket kidolgozásra, és mindig sokáig elbeszélgettünk a fényképészetről, a fotózásról. Sándor igyekezett bevezetni a műtermi munka fortélyaiba, de mindig más is szóba került, pl. a természetfotózás. Sokat mesélt a madarakról, a természetről, amit különös szeretettel és örömmel fényképezett. Ekkor hallottam először tőle a Sóskopóról, a bánáti nagy mocsaras rétekről, madártelepekről, a természet gyönyörű színeiről, amitől ez a hobbi magával ragadja az embert. Akkor láttam először képeken a madarakat egészen közelről, madárfészkeket tojásokkal, szárnyasokat minden pompájukban. Itt Szenttamáson születtek a fiai is, akikbe már kiskorukban elültette a természetfotózás iránti érdeklődést, amit mint családi vállalkozást a tökéleteségig fejlesztettek. Sokszor napokig lesben álltak kis sátorban a mocsár vagy nádas közepén, hogy szép fotót készítsenek egy témáról. A képekből gyönyörű kiállításokat rendeztek szerte Vajdaságban nagy sikerrel, sok érdeklődő látogatóval.

Sanyinak még rengeteg terve volt, mert mindig akadt olyan madár, állat, amit nem tudott fotóval „lelőni”, megörökíteni, úgy ahogyan ő szerette volna, ez tartotta benne az életet, erre vágyott, de betegsége már nem engedte beteljesülni az akaratát. A fiúk majd folytatják a be nem fejezett témákat, kiegészítik a gyűjteményeket.

Sándornak most már lesz ideje várni a lesen, s az örök vadászmezőkön keresni a jó fotótémát.

Nyugodjék békében!

 

szenttamas.rs