Hírek

Szenttamas.rs

 

10 íróasztalt kaptak az általános iskolás diákok

A szenttamási Ruka spasa Női Egyesület pénteken délután 10 íróasztalt osztott ki a község általános iskoláiban tanuló diákok között. Az asztalokat a tartományi Menekülteket Megsegítő Alap által kiírt pályázat révén sikerült megvásárolniuk.

− Az ilyen jellegű támogatás a menekült családoknak nagy segítséget jelent. Az íróasztalokat mindig olyan családok kapják, akiknél több iskolás korú gyermek van, hiszen ezek a bútordarabok megmaradnak az utánuk következő generációnak. Köszönet a Menekülteket Megsegítő Alapnak és a szenttamási önkörmányzatnak a megértésért, Radivoj Paroški polgármesternek pedig a szükséges dokumentumok beszerzéséért és a projektum elkészítésekor nyújtott támogatásért – mondta Savka Lazić, a Ruka spasa Női Egyesület elnöke.

Az íróasztalok átadásán jelen volt Radivoj Paroški polgármester is, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy az egyesületnek sikerült egy újabb ötletet megvalósítania: − Több alkalommal is jelen voltam a Ruka spasa egyesület akcióin, és személyesen is meggyőződtem az aktív, szerteágazó, elsősorban humanitárius tevékenységükről. Láttam, hogyan segítik az újszülötteket, a diákokat, a szebbik nem képviselőit, támogatják a rászorulókat, a menekülteket és a Koszovón élő szerbeket. Az ügyeskezű asszonyok és a jó szervezés mindig kiváló eredményeket hoz. Nagyon bízom benne, hogy a most kiosztott íróasztalok hozzájárulnak a jó tanulmányi eredményekhez. Jelentős lépés, amit a Ruka spasa egyesület tett, és bízom benne, hogy az ilyen és hasonló aktivitásoknak lesz folytatása – mondta többek között a szenttamási polgármester.

Emlékeztetőül elmonduk, hogy az egyesület a tavalyi és az idei akciójában Szenttamás község területén összesen 35 íróasztalt osztották.

Paraczky László






 

szenttamas.rs