Hírek

Szenttamás.rs

Újra lesz őszi szünet az iskolákban – de nem mindenütt

Habár az idén májusba szó volt arról, hogy a szerbiai iskolákban megváltozik a munkaidő, hivatalosan szeptember 1-jétől továbbra is nyolc órakor kezdődik a tanítás, ugyanis nem került elfogadásra a javaslat, miszerint az iskolák 7.30-tól dolgozzanak.

A 2014/2015-ös tanév egyik újdonsága, hogy az oktatási minisztérium ismét bevezette a szerbiai általános és középiskolások számára az őszi szünidőt, azonban ez nem vonatkozik a vajdasági diákokra, mivel a tartomány másik oktatási-nevelési munkanaptár alapján dolgozik. Ezek szerint az őszi szünidő mindössze kétnapos lesz, november 10-e és 11-e között tart. Azután következik a téli szünidő december 31-étől január 19-éig, a tavaszi szünidő pedig  április 9-étől 15-ig tart.

Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola

 

Az iskolaévet legelőször a gimnázium végzősei fejezik be május 22-én, hét nappal később, május 29-én pedig a nyolcadikosok, valamint a szakiskolák harmadik és negyedik osztályos végzősei. Az általános iskolás diákok számára június 12-én, a többi középiskolásnak pedig június 19-én kezdődik a szünidő.

Ami az iskolai ünnepeket illeti, október 21-én a második világháború szerb áldozatainak emléknapját, január 27-én Szent Száva napját, április 22-én a holokauszt, a népirtás és a fasizmus egyéb áldozatainak emléknapját, május 9-én pedig a győzelem napját ünnepelik az intézményekben. A felsoroltakból csak Szent Száva és Vid napja munkaszüneti nap, a többi napon tanítás nap lesz, ideértve a tanügyi dolgozók napját (november 8-át) is.

A tanulóknak és a tanügyi dolgozóknak joguk van, hogy vallási ünnepeken ne menjenek be az iskolába. A pravoszlávok és a katolikusok számára karácsony első napja is munkaszüneti nap, a húsvétot pedig nagypéntektől húsvét második napjáig ünneplik.

A vajdasági diákokra valamivel eltérő munkanaptár érvényes, mert azt a tartományi oktatási titkárság hozza meg. A vajdasági általános és középiskolákban a téli szünidő december 24-étől január 14-éig tart, a tavaszi pedig április 3-ától 13-áig.

 

szenttamas.rs