Hírek

Szenttamas.rs

 

Új játszóteret avattak Szenttamáson

Három szenttamási óvoda kapott új játszóteret a NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat Együtt a közösségért projektuma keretében. A vállalat az udvarokban különböző játékra, sportolásra alkalmas elemeket szerelt fel, a projektum célja pedig a gyerekek helyes mozgása és fejlődése. A régi vásártéren lévő Čuperak óvodában hétfőn, december 28-án ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének az új játszóteret.

A NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat és a Szerbiai Villanygazdaság képviselői mellett az önkormányzat és az intézmények képviselőit először Aleksandra Vrsaljković a szenttamási Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője köszöntötte, aki többek között elmondta, hogy a projektum által megítélt támogatásnak köszönhetően eddig három óvodában sikerült játszóteret kiépíteni.

− Az intézménynek kilenc óvodája van, és eddig csak kettőnek volt saját, elemekkel felszerelt játszótere. Tekintettel arra, hogy minden óvoda, illetve a hozzájuk tartozó telek elég kicsi, nincs lehetőségünk sportcsarnok kiépítésére. Éppen ezért a legtöbb sporttal kapcsolatos tevékenységet, illetve aktivitást egyedül az épületen belül vagy az udvarban lévő játszótéren tudjuk megvalósítani. Ahhoz visszont, hogy a szabadban tudjanak a gyerekek sportolni, nagy szükség van a megfelelő, ugyanakkor biztonságos felszerelésre, játékszerre. Nagyon remélem, hogy a NIS-szel és a Villanygazdasággal a jövő évben is tovább folytatjuk az együttműködést, már készülnek az új projektumok is – emelte ki az intézmény igazgatónője. Hozzátette, a játszóterek egyike azért épült éppen a vásártéri óvodában, mert ez az intézmény várostól eső legtávolabbi objektuma, így az idejáró gyerekeknek sokkal  ritkábban van alkalmuk megnézni egy-egy előadást vagy bekapcsolódni egy-egy kulturális tevékenységbe. A többi óvoda elég sűrűn látogatja egymást, a gyerekek is többet társalognak, több lehetőségük van barátkozásra, és talán ezt az űrt próbálja pótolni az új játszótér, amelyet szép idő esetén bármikor igénybe vehetnek az óvoda kis lakói.

A játszótér megnyitását szimbolizáló piros szalag átvágása előtt Zoran Mladenović polgármester megköszönte a NIS-nek, hogy az Együtt a közösségért projektum által felismerte azokat a szenttamási lehetőségeket, ezúttal az óvodákat, ahova érdemes befekteni, továbbá köszönetet mondott a Szerbiai Villanygazdaságnak, akik ugyanilyen irányban tevékenykednek.

− Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy kiépüljün a játszótér, hogy az óvoda területe szebb legyen, és város ezen részén lakó gyerekek szeressenek ide járni. Külön köszönet az intézmény igazgatónőjének az indítványért, és hogy felismerte a pályázati lehetőséget, szociális-felelős osztályaink pedig nagy felelősségtudatról tettek tanúbizonyságot, amikor eldöntötték, hogy a gyerekek mindenben elsőbbséget élveznek − emelte ki a szenttamási polgármester.

Új játszótereket kaptak az óvodák Szenttamáson 2ö15. december 28. képek

Új játszótereket kaptak az óvodák Szenttamáson 2ö15. december 28. képek
Új játszótereket kaptak az óvodák Szenttamáson 2ö15. december 28. képek

Új játszótereket kaptak az óvodák Szenttamáson 2ö15. december 28. képek

 

Paraczky László