Jézus sírjának őrzői

Az egykori húsvét és egy 100 éves múltra visszatekintő hagyomány

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte, így nálunk, Vajdaságban is számos népszokás és hagyomány fűződik. Szenttamáson a Krisztus-katonák intézménye csajnem 100 éves múltra visszatekintő, egyedülálló húsvéti szokásnak számít. Az egyházi könyvekben kevés bejegyzés található arról, hogy pontosan mikor kezdődött a mai napig ápolt szép hagyomány. Egyes adatok szerint az impériumváltást követően a mai Hajdú-Bihar megyéből 8-10 görögkatolikus család érkezett a Szenttamástól 8-9 kilométerre lévő tanyákra, ahol némi földet is kaptak. Tekintettel arra, hogy a legközelebbi görögkatolikus templom Kucorán volt, ahol csak ruszin nyelven miséztek, a családok többsége vasárnaponként lovas kocsival a szenttamási templomba járt, ahol magyarul imádkoztak. Miután 1927-ben többnyire szláv telepesek Szőreg (Sirig) néven falut alapítottak, az említett magyar családok Szenttamásra települtek. Valószínűleg ők hozták magukkal a Krisztus-katonák hagyományát, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig fennmaradt.

A szent sír őrzésére önkéntesen jelentkeznek azok a fiatal legények, akik még nem voltak sorkatonák. A Krisztus-katonák nagypéntek estétől a feltámadási szentmiséig folyamatosan őrzik Krisztus sírját a templomban. Régen az egyik fontos feladatuk a pap kísérése volt, ugyanis a templomudvarban és a templomban a hatalmas tömeg miatt az atya alig tudott eljutni a sekrestyéhez és az oltárhoz. Ezért katonák utat törtek a tömegben, és biztosították a plébános zavartalan mozgását a szentélyben is. Péntek délután 3 órától szombaton éjfélig pedig őrizték a szent sírt. Az utóbbi feladatuk a mai napig fennmaradt. Az esti,  feltámadási mise alatt a 12  katona felsorakozik az oltár jobb és bal oldalára és mozdulatlanul, vigyázzban állja végig a kétórás ceremóniát. Napközben, párokban történik az őrzés és fél óránként van a váltás. Minden váltás alkalmával tisztelegnek az őket leváltó két társukkal, méghozzá a kardok hegyének  összeérintésével. A be- és kivonulás, a tisztelgés, de még a kard kivonása és tokba helyezése is kis lépésekre van osztva, melyeket jelre, fejbiccentésre, vagy boka-összecsapásra kell végrehajtani. Így elegendő gyakorlással egy gyönyörűen összehangolt mozgást lát a szemlélő.

Ünnep a Krisztus-katonák jegyében

A szenttamási Hagyományápoló Klub keretében működő Tulipán kézimunkacsoport tagjai minden hétfőn délután két órától jönnek össze, különböző műhelymunkák keretében dolgoznak. Szokola Évával és Nesebik Erzsébettel a csoport két idős tagjával a múlt század ötvenes, hatvanas és hetvenes éveinek húsvéti szokásait idéztük fel, ugyanis beszélgetőtársaim akkor voltak fiatalok. Szokola Éva elmondása szerint a húsvéti időszak Szenttamáson elsősorban a Krisztus-katonák jegyében telt.

− Ha jól emlékszem, akkor 12-en, de néha 14-en voltak. Nagypénteken délután 3 órától szombaton éjfélig őrizték a szentsírt, húsvétvasárnap pedig a szentélyben álltak. Gyerekkoromból pontosan emlékszem rájuk, nagyon szép hagyomány volt ez, mint ahogyan ma is az – mondta Éva.

A húsvét nem nagypénteken, hanem jóval előbb kezdődött, hiszen a templomban a böjti időszakban minden pénteken délután összegyűltek az asszonyok keresztúti ájtatosságra. A falon elhelyezett stációknál imádkoztak, ezt stációs imádkozásnak nevezték, és egy imakönyvből idézték fel Jézus keresztútjának történéseit. Nem voltak sokan, mert az akkori rendszer nem nézte jó szemmel, amikor valaki templomba járt. Ennek ellenére húsvétkor minden évben megtelt a templom, a szombat esti körmenetre és a vasárnapi ünnepi misére is sokan eljöttek. A legtöbben az utcán és a parókia udvarán álltak, mert a templomban nem volt hely.

− A lányok kísérték a katonákat. Az ő fő feladatuk az volt, hogy miután Sóti Máté akkori plébános a templom főbejáratánál meg meggyújtotta a nagy húsvéti gyertyát, vegyék át róla a lángot kisebb gyertyákra, majd végigvitték a templomban, a hívek az ő gyertyájukról gyújtották meg a sajátjukat. A lányok gyertyáit Szilvia nővér minden alkalomra szépen feldíszítette, így az esti körmenetben a nagy gyertya mellett a hívek és a lányok égő gyertyával vonultak a katonákkal, kísérték az oltáriszentséget és a papot. Vasárnap az ünnepi nagymisén a Krisztus-katonák a szentélyben, a lányok pedig az áldozórácsnál álltak, ugyancsak meggyújtott a gyertyákkal. Nagyon szép emlékek ezek és örülök, hogy a mai fiatalok tovább ápolják ezt a szép hagyományt – sorolta Erzsébet.

Közben megtudom azt is, hogy a feltámadási szentmise előtti tűzszentelés a harangtorony alatti főbejáratnál történt. A tüzet a harangozó (utóbbi években az egyháztanács képviselője) gyújtotta meg, a pap megáldotta, majd  meggyújtották a nagy húsvéti gyertyát. Erről adták tovább a lángot a katonákat kísérő lányok. A szentmise elején csak a gyertyák világítottak, ez ma is az örök világosság jelképe. A hívek a szentelt gyertyát annyi éven át őrizték otthon, amíg teljesen le nem égett.

Húsvétra készülve

A húsvéti készülődésből ugyancsak sok minden megmaradt az utókor számára, a szenttamásiak pedig büszkén viszik tovább az ünnep hagyományait. Egyes mozzanatok módosultak ugyan – de a lényeg nem változott. Az ünnepet megelőző hét mindig nagytakarítással kezdődött. Az asszonyok kimosták az ágyneműt és a függönyöket, minden bútordarabot kimozdítottak a helyéről és mindent áttöröltek, az edényeket megsúrolták, a tojást szakajtóba gyűjtötték. A férfiak főleg a ház körül dolgoztak, az udvart tették rendbe. Bekészítették a jószágnak a takarmányt és a vizet, a tehenek és lovak alá tiszta szalma került. Sok háznál ilyenkor ültették el a kotlósokat is. Ezen kívül szedtek fel a kertből tormát, amit alapos mosást követően lereszeltek. Nagypéntek akkor is, most is szigorú böjt jegyében  telik.

− Nagypénteken csak pattogatott kukoricát és sóba-vízbe bablevest főztünk, mást nem volt szabad enni, és dolgozni sem. Az asszonyok főleg kalácskészítéssel foglalkoztak, a férfiak pedig miután ellátták a jószágot, szomszédba, komákhoz, borbélyhoz mentek, pálinkáztak, boroztak – sorolta Éva.

Erzsébet közben elmesélte, hogy egyszerű krumplileves volt terítéken, rántás és zsír nélkül. Utána pattogatott kukoricát ettek, vacsorára csak egy szelet kenyeret, vagy azt sem.

− A sonkát és a tojást nagyszombaton reggel tettük oda főni, közben reszeltük a tormát, ami sokszor a házban mindenkinek csípte a szemét.  Volt, hogy a család csak feltámadás után kezdte meg a főtt sonkát, de legtöbb helyen éhesek voltak az emberek, ott már azt vacsoráztak. Napközben a gyerekekre figyeltünk, akik a nyuszit várták. Füvet csupáltak, abből fészket formáltak és tízpercenként ellenőrizték, hogy hozott-e valamit a nyuszi. A szülőknek sokszor el kellett valamivel vonni a gyerekek figyelmét, vagy még ébredés előtt kihelyezték az ajándékot, mert nagyszombaton minden gyerek türelmetlen volt. A fészekbe annak idején csak főtt, festett tojás került. A piros tojás ért legtöbbet, de a többi színűnek is örültek a gyerekek, akik egész nap dicsekedtek, hogy ki hányat talált a fészekben. A festett tojásokat húsvéthétfőn a lányok a locsolkodó fiúknak adták – magyarázta Erzsébet.

Éva elmondta, hogy húsvétvasárnap igazi ünnepnek számított, hiszen mindent kiraktak az asztalra. A főtt sonkától és tojástól kezdve a különböző pecsenyékig, előételnek pedig az asszonyok aranyszínű májgombócos húslevest főztek. Kora hajnalban odatették főni, hogy időben elkészüljön, hiszen mindannyian mentek a nagymisére. Amikor hazaértek, akor krumplit főztek, kaporszós, paradicsomszósz készült, kinek mi volt odahaza. Tekintettel, hogy 50-60 évvel ezelőtt a sör nem volt igazán népszerű, a férfiak ebéd után főleg bort, pálinkát fogyasztottak, az asszonyok és a gyerekek pedig kalácsot. Több háznál húsvétra is sütöttek kerek, kelt fonott kalácsot, amilyent nagyobb mezei munkák és egyéb ünnepnapokon szoktak készíteni.

− Grancedlit, guráblit és zsíros piskótát sütöttünk. Utóbbiba nem került lekvár, csak porcukor a tetejére. A torták és a mai sütemények akkoriban nem voltak divatosak, ezek inkább a módosabb családoknál készültek, vagy még náluk sem. Ezekből szombaton este titokban lopogattak a kamrából, de igazából csak húsvétvasárnap délután hozták elő – mondta mosolyogva Éva.

Szappanos vízzel és kútvízzel locsoltak

Beszéltünk az akkori locsolkodási szokásokról is. Erzsébet elmondta, hogy húsvéthétfőn kora reggel már kopogtattak a kapun és az ablakon a locsolkodók. Kis üvegbe szappanos vizet öntöttek, a tetejére ruhadarabot kötöttek és azzal locsolták a lányokat.

− Locsolóverset mondtak, majd miután megtörtént  a locsolkodás, piros és más színű tojást kaptak, a legtöbb helyen kaláccsal, az idősebbeket borral kínálták. A legények gyalog járták a falut, sokszor egy két zenész is ment velük, az utcán mindannyian hangosan énekeltek. Szépen felöltöztek, virágot tűztek a kalapjukra, és az előre megbeszélt sorrend alapján keresték fel a lányosházakat. A családban sok helyen élt és ma is él a divat, hogy a házban élő lányokat kútvizzel locsolják meg, hogy egészségesebbek legyenek – mondta mosolyogva Erzsébet.

Hozzátette, fél évszázaddal ezelőtt az emberek sokkal jobban tisztelték a hitüket, és családostul mentek a templomba. Mindenki ráért elmenni a szentmisére. Most nem ér rá senki.

Szöveg és fotó: Paraczky László, Szenttamás, 2025. április 17.