Hírek

Szenttamás.rs

 

Iskolai statisztika

 

A kéthetes téli szünidőt követően a vajdasági iskolákban a második félév január 15-én, hétfőn kezdődött. A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatónője, Munjin Szokola Erika elmondta, a II–VIII. osztályos diákok eredménye az iskola belső elemzése alapján kielégítőnek mondható: ‒ Az első félévet az első osztályosokat nem számítva 473 diák fejezte be. Közülük 208 kitűnő, 145 jeles, 90 jó, 2 elégséges és 28 diák elégtelen osztályzattal. Az első félévben 22 tantárgyból összesen 417 pótórát tartottak az osztálytanítók és a tanárok, a szaktantárgyak esetében pedig 90 óra emelt színtű oktatás volt. Utóbbi számot a második félévben jelentősen növelni fogjuk, hiszen már februárban megkezdődnek a községi, azt követően pedig a tartományi versenyek. Első versenyünk február 10-én lesz fizikából. Az első félévben négy szakcsoport működött: a szavaló, a biológia, a magyar és a kézilabda szakcsoport. Közben folyamatos a nyolcadikosok felkészítése a felvételi vizsgára. A második félévet kalendárium-módosítással kezdtük, így a nyolcadikosok május 31-én, a többi diák pedig június 14-én fejezi az iskolaévet. A kisérettségi vizsgát június 18-20-ig tartjuk. Fontos még kiemelni, hogy ebben a félévben két munkaszombat is lesz, mégpedig április 14-e, amikor a pénteki, továbbá május 5-e, amikor a hétfői órarend szerint folyik majd a tanítás. A tavaszi szünet március 30-tól április 9-ig tart, ez az időszak pedig magába foglalja mind a két húsvéti ünnepet. Ami a további munkaszüneti napokat illeti, tanítási szünet lesz február 15. és 16. (Szerbia államiságának napja), a munka ünnepe viszont ún. hosszú hétvége lesz, ugyanis a szünet április 28-tól május 2-ig tart – sorolta az igazgatónő. Hozzátette, az idén február 9-én kerül sor a sorrendben VI. Zmaj Tudományfesztiválra, 16-tól 17 óriág az alsósok, 17-től 18 óráig pedig a felsősök számára készülnek az érdekesebbnél érdekesebb dolgok. Az idén az önkormányzat mellett ezt a rendezvényt újra támogatja a Szerbiai Kőolajipari Vállalat is.

 

P. L.