Hírek

Szenttamás.rs

 

A jövő pénteken tartják a Zmaj Tudományfesztivált

 

Sorrendben hatodik alkalommal rendezik meg az idén február 9-én a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a Zmaj Tudományfesztivált. Az alsó osztályosokat 16-17 óra között, a felsősöket pedig 17-18 óráig számtalan érdekesség várja az iskolában.

A rendezvény főszervezője, Vörös Adrianna portálunknak elmondta, az idei rendezvény fő támogatója a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS), amely az Együtt a közösségért támogatási program keretében egymillió dinárt hagyott jóvá a pályázónak: ‒ Úgy döntöttünk, hogy a pénzt korszerű taneszközök vásárlására fordítjuk. Az iskola számára idén 8 laptopot, 8 kivetítőt és 8 fehér táblát vásároltunk, amelyet a napokban üzembe szeretnénk helyezni. A diákok a felszerelést a Tudományfesztiválon ki is próbálhatják. A mai, korszerű oktatás ugyanis korszerű műszaki felszerelést követel, melyek segítségével a képzéshez kapcsolódó rövidfilmek, prezentációk és animációk használatával sokkal könnyebben megvalósul az interaktív oktatás, azaz úgy a kötelező, mint a nem kötelező tananyag elsajátítása. A Tudományfesztivál is egy ilyen esemény – magyarázta a rendezvény koordinátora. Hozzátette, az előző évekhez képest az idén kissé módosul a fesztivál gyakorlati része, a bemutatók egy részét ugyanis a tantermekbe helyezik át, ahol sokkal könnyebben elmagyarázható egy-egy tudományos jelenség és érdekesség. Az idén is nagy kínálat várja majd a diákokat, így a rövid vegyi kísérletek mellett több műhelymunka, kirakósdi, keresztrejtvény, idegen nyelv tanulása, filmvetítés, vetélkedő, animáció stb. lesz.



Vörös Adrianna elmondta még, hogy az idei rendezvényre 15 tanár és mintegy 100 diák készül, ami egyúttal annyit jelent, hogy ez lesz az eddigi legjobban előkészített fesztivál. Egyúttal felkérte a diákokat, szülőket és mindazokat, akik érdeklődnek a tudományos, de ugyanakkor nem mindennapi és érdekes dolgok iránt, hogy február 9-én délután látogassanak el a Zmaj iskolába.

P. L.