Hírek

Szenttamas.rs

Együtt ünnepelt a szenttamási magyarság

Két nappal Jézus születése előtt együtt köszöntötte és ünnepelte a karácsonyt a szenttamási magyarság apraja és nagyja. A színültig megtelt Zsebszínházban december 23-án először a legkisebbek léptek színpadra. A tuki Barbie óvoda kis lakói A gyufaárus kislány című mese színpadi változatával, a begluki Piroska és a farkas óvoda magyar csoportja pedig ünnepi szavalatokkal ajándékozták meg a közönséget. A kicsiket követően a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Grimasz színjátszó csoportja Rozmán László Panna karácsonya című dramatizált meséjét mutatták be. Az ünnepi műsor folytatásában a Hagyományápolók Klubjának Csalogány asszonykórusa karácsonyi dalokkal kedveskedett a jelenlévőknek.

A Pitypang Néptánc Egyesület kis és nagy csoportja a Kalala tánccsoporttal karöltve készített egy műsorszámot. A kis csoport somogyi gyerekjátékokat, a nagyok pedig betlehemes játékokat készített, a kettős produkció pedig somogyi ugrós táncokkal fejeződött be. A Kalala néptáncegyüttes János-napi köszöntővel és dél-alföldi táncokkal lépett fel, a táncosokat mindkét műsorszámban Brasnyó Antal és a Fokos zenekar kísérte. A szerda esti karácsonyi rendezvényt a Pitypang Néptánc Egyesület szervezte.

Az ünnepi est a hivatalos rész után az utca túloldalán lévő teremben társalgással és táncházzal folytatódott, ahol a Citadella civil szervezet tagjai meleg teával, forralt borral és sós süteménnyel várták a vendégeket.

Karacsonyi koncert a Zsebszínházban 2015. december 23. képek

P. L.