Hírek

Szenttamas.rs

 

Karácsonyi vásár volt a Zmaj iskolában

Gyermekzsivaj, alkudozás és vidám hangulat várta hétfőn a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnokába látogatókat, ahol 11 órától került megrendezésre a már hagyományos karácsonyi és újévi vásár. Snežana Stanojev osztálytanító portálunknak elmondta, az idei rendezvényre is már jó ideje készültek a gyerekek, és szebbnél szebb, az ünnephez kötődő tárgyakat készítettek, melyeket most kirakodóvásár formájában mutattak meg minden érdeklődőnek.

− Az idei rendezvény annyiban tért el az előzőektől, hogy a szülők is bekapcsolódtak, segítettek a gyerekeknek, például a mézeskalácsok elkészítésénél. A nézelődéssel, érdeklődéssel és az „adok-veszek-kapok” mottóval megszervezett rendezvényen ezúttal is mindegyik korosztály képviseltette magát, a legaktívabbak viszont ezúttal is az alsósok voltak. Szinte mindenütt saját, egyedi készítésű darabokat lehetett látni, vásárolni, a legtöbb közülük képzőművészeti órán készült. Lehetetlen felsorolni a sok ötletet és a papírból, gyurmából, műanyagból, huzalból, habszivacsból stb. készült fenyőfa- és ajtódíszeket, figurákat, gyertyatartókat, a tobozokból készült kis hóembereket és télapókat. Egy óriási, műanyag poharakból készült télapót is láttunk, a gyerekek ezt az iskolának ajándékozták. Emellett a díszes, kollázs technikával készített és megírt karácsonyi képeslapok is kelendőek voltak, a diákok a szülőknek, nagyszülőknek, a legkedvesebb barátnak, barátnőnek címezték őket. Persze borítékot is lehetett kapni hozzájuk. A legtöbb kirakott tárgyat szinte azonnal eladták, elcserélték a kis „árusok”, így a délelőtti és délutáni váltás közötti karácsonyi vásár alig két órát tartott.

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

Karácsonyi vásár a Zmaj iskolaában 2015. december 22. képek

P. L.