Felhívás

Szenttamas.rs

 

Közfelhívás a katonai nyilvántartásba-vételre

 

A Az Újvidéki Helyi Önkormányzat Védelmi Minisztériumának Központja megkezdte a személyre szóló behívók kiküldését, azoknak a katonaköteles egyéneknek, akik 2022-ben nem válaszoltak a katonai nyilvántartásba való bevezetésre vonatkozó közfelhívásra.

A személyre szóló behívóval történő nyilvántartásba vételt 2022. május 10-től május 25-ig végzik Szenttamáson, a Honvédelmi Minisztérium irodájában, a Dózsa György utca 2-es szám alatti címen, minden kedden, 9 és 15 óra között.

A jelentkezésre magukkal kell vinniük személyi igazolványukat, illetve egyéb személyes dokumentumot, amely alapján igazolható a személy identitása.

Azok a katonaköteles egyének, akik nem válaszoltak a katonai nyilvántartásba-vétel közfelhívására és bármilyen okból nem kaptak személyre szóló behívót erre vonatkozóan, szintén jelentkezhetnek a megadott időben, a megadott helyen.

A behívóra való válasz elmulasztása jogi felelősséget von maga után a katonai, munkaügyi és anyagi kötelezettségekről szóló törvény 126. cikkének értelmében.

A katonai nyilvántartásba-vételről részletes információk a Honvédelmi Minisztérium honlapján találhatók, ahol letölthető a katonák nyilvántartásba-vételére és a sorkatonák bejegyzésére vonatkozó kérdőív is, olvasható egyebek között az Újvidéki Helyi Önkormányzat Védelmi Minisztériumának Központja által kiadott felhívásban.

 

szenttamas.rs