Felhívás

Szenttamas.rs

 

Ingyenes egészségügyi akciót tartanak Szenttamáson

A cukorbetegség világnapja, november 14-e alkalmából a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete november 8‒12-ig az egyesület székházában (Sonja Marinković utca 18a) ingyenes vérnyomás- és cukorszint-mérést végez. Dr. Ilja Gazepov, a Kék Kör elnöke elmondta az egyesület önkéntesei minden nap 17 és 20 óra között fogadják a pácienseket. Hangsúlyozta, az egyesület működésének fő célja a cukorbetegség korai felismerése a polgárok körében, a betegek életminőségének javítása, továbbá a betegség kialakulásának megelőzése érdekében az egészséges és helyes életmód és táplálkozás népszerűsítése.

− A cukorbetegség óriási problémát jelent, nem csak a beteg, hanem az egész család, ebből kifolyólag pedig az egész társadalom számára. Mindig jobb egy dinárt befektetni a megelőzésbe, az ellenőrzésbe és a felvilágosító előadásokra, mint később milliós összegeket költeni a betegség kezelésére és a következmények orvoslására. Szerbiában túl sok a cukorbeteg, sokan vannak, akiknél kialakulóban van a betegség, továbbá túl sok a rossz életforma. Az országban mintegy 850 ezer cukorbeteget tartanak nyilván, Szenttamáson több mint ezer ilyen beteg neve ismert. Az egyesület minden egyes akcióban újabb 6‒15 beteget regisztrál, ami igencsak gondbaejtő – fogalmazott dr. Gazepov. Hozzátette, a következő ingyenes akcióra december 3-án, a fogyatékos emberek nemzetközi napján a Gyöngy egyesület helyiségeiben kerül sor.

Az első diabétesz világnapot 1991-ben szervezte a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 400 millió embert kapcsol össze a világon, köztük az egészségügyi ellátás szakembereit, ápolókat, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi tagját.

 

P. L.

szenttamas.rs