Hírek

Szenttamas.rs

 

Fókuszban a tűfokos hímzés

Nyolc csoport képviselői kézimunkáztak Szenttamáson

Egynapos műhelymunkát szervezett szombaton a szenttamási Kézimunka Kedvelők Egyesülete. Az eseményre a római katolikus plébánia hittantermében került sor.

Füstös Erzsébet, az egyesület elnöke elmondta, évente hagyományosan két műhelymunkát tartanak, tavasszal és ősszel:

− A mai műhelymunkára nyolc vendégcsoport érkezett: Verbászról, Pirosról, Újvidékről, Bácsfeketehegyről, Tiszakálmánfalváról, Topolyáról, Óbecséről, továbbá a helyi Hagyományápoló Klub kézimunka csoport képviselői. A fő téma a tűfokos hímzés elsajátítása, ugyanis a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének pályázatára az ilyen technikával készült munkákkal lehet majd jelentkezni. Ugyanott tavalyelőtt a falvédők, tavaly pedig a fehér hímzés kerültek zsűrizésre. A második foglalkozás a horgolás, alátéteket, virágokat horgolnak az asszonyok, a harmadik foglalkozás a már mindenki számára ismert és folyamatosan aktuális dekupázs technika. A nap jó hangulatban telik, a vendégeket zsíroskenyérrel vártuk, ebédre pedig körömpörkölt készül. Az ebédet követően addig dolgozunk, amíg kedvünk lesz hozzá – sorolta Füstös Erzsébet.

Az egyesület idei aktivitásait összegezve elmondta, eddig két komoly projektumot sikerült megvalósítani: az Őseink zenéje, valamint az Aranycitera rendezvényeken mutatták be a legsikeresebb munkákat.

− Azon kívül, hogy részt veszünk a vidéki műhelymunkákon és teadélutánokon, csoportunk újabb oltárterítőkön dolgozik. A nyár folyamán tervben van több egynapos kosárfonó műhelymunka megszervezése, ugyanis igény mutatkozik e régi mesterség elsajátítása iránt. Egyesületünk novemberben ünnepeli fennállásának 25. évfordulóját és ebből az alkalomból tervben van egy kisebb ünnepség megszervezése – mondta a szenttamási egyesület elnöke.

Paróci Mária, a verbászi Aranykalász Kézimunka Csoport vezetője elmondta, négyen érkeztek a szenttamási műhelymunkára és mind a három technikát kipróbálják:

− Az eddigi műhelymunkákon − köztük Szenttamáson is − a szövetség szeptember folyamán megjelenő pályázatára készülünk, ezért igyekszünk mindannyian úgy tökéletesíteni a tűfokos hímzést, ahogyan azt a szabályok megkövetelik. Minderről részletes leírást és információt kaptunk – magyarázta Mária.

A Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségének elnöke elmondta azt is, hogy eddig mintegy 40 csoport jelentkezett a június 29 és július 2-a között Kikindán sorra kerülő nemzetközi kézimunka-kiállításra.

A hittanteremben dolgozók között voltak a feketicsi Hestia Nők Egyesületének képviselői is. Major Márta, az egyesület elnöke elmondta, a tűfokos hímzés nem túl nehéz technika, ugyanis kis odafigyeléssel gyorsan elsajátítható.

− Nagyon fontos, hogy hibátlan és a követelményeknek megfelelő munkák készüljenek, ugyanis a szövetségi kiállításon szakzsűri értékeli majd a benevezett darabokat – fogalmazott Márta.

A terveket illetően elmondta, munkáikat a meggynapok keretében láthatja a közönség, közben pedig készülnek a Kunhegyesen sorra kerülő nyári táborra, ahol a tervek szerint kucsmákkal, szűrökkel dolgoznak majd.

Az Árvácska kézimunkacsoport a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület keretében működik Mátyás Ágnes vezetésével. A 45 tagot számláló csoportot a szenttamási műhelymunkán két felnőtt és két gyermek képviselte.

− Minden egyes műhelymunkán valami újat tanulunk, jelenleg tűfokos hímzéssel kötény és díszkendő készül. Ugyanakkor a gyerekek papírból elkészített babákat öltöztetnek és mágneses papírra különböző motívumokat rajzolnak, amit később lekaparnak, és nagyon tetszetős munkák keletkeznek. Utóbbi azonban már nem a hagyományos, inkább a modern technikához tartozik – magyarázta Mátyás Ágnes.

Hozzátette, Tiszakálmánfalván egynapos műhelymunkák keretében sokat foglalkoznak a gyerekekkel, melyek keretében folyamatosan igyekeznek olyan dolgokat készíteni, ami érdekli őket. Így például idén Valentin-napi, nőnapi és húsvéti ajándékok készültek.

Csáky Piroska, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban működő Mimóza kézimunkacsoport egyik tagja elmondta, azért szeretik a műhelymunkákat, mert mindenki azt csinálja, amihez kedve van.

− A szervezők minden alkalommal többféle technikához biztosítanak anyagot, de mindig van meghatározott program. Többen szalvétával dolgoznak, azaz a dekupázs technikát csinálják, van aki horgol – a mi csoportunk éppen ezt csinálja. Gyakorlatilag nagyon változatos a munka és az a jó, hogy mindig tanulunk egymástól valamit – fogalmazott Csáky Piroska.

A szenttamási Hagyományápoló Klub Tulipán Kézimunka Csoportja ugyancsak négy képviselővel vett részt a hittanteremben szervezett tavaszi műhelymunkán.

− Csaknem mindannyian a tűfokos hímzést gyakoroljuk, ugyanis szeretnénk, ha újra zsűriznék a munkáinkat. Idén a fehér hímzés kategóriában igen szép eredményeket értünk el, és ezt szeretnénk folytatni – mondta Srek Edit, a Tulipán csoport vezetője.

 





 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs