Hírek

Szenttamas.rs

 

Új terítőket kapott a szenttamási templom

Az adventi időszak kezdetén kisebb és nagyobb méretű új kézimunkák kerültek rendeltetési helyükre a szenttamási templomban. A fehér színű terítőkre lila cérnával hímeztek a Kézimunka Kedvelők Egyesületének tagjai. A Füstös Erzsébet, a csoport vezetője elmondta, Tibi atya a hímezett oltárterítőt egy becsei kézimunkázó asszonytól kapta ajándékba, a többi pedig ennek a mintájára készült.

− A templombúcsú után az atya felvetette, hogy adventra jó lenne felújítani a terítőket a templomban, azzal, hogy az anyag árát ő állja. Egyesületünk elvállalta a munkát. Fehér trevírára hímeztünk egyszínű lila cérnával. Kicsit döcögősen indult a munka, ugyanis a topolyai Anna néni aki drukkolta a terítőket lebetegedett, és várnunk kellett. Szerencsére meggyógyult és megcsinálta. Összesen 16 méter anyagot szabtunk fel, és minden oltárra, szoborhoz, kisasztalra új terítő kerül. Az idő rövidsége miatt sajnos csak az ún. kistemplomba és az oltár körüli munkák készültek el, azaz 11 darab kissebb nagyobb terítő, a többi 10 nagybőjtre lesz kész. Méret szerint legkisebb munkák, a 2 db 35x35 centiméteres szalvéta volt, a legnagyobbak pedig 2,5 méteres terítők, melyekből 5 db készült. A többi mérete valahol a kettő között van. Rohammunkában, napi 5-6 órát varrtunk, hogy elkészüljön legalább a munka első része. A csoportból tízen derekasan hozzáláttunk a munkához, így a terv első részét időre sikerült megvalósítani – fogalmazott Erzsébet. Hozzátette, nagyon sok munkaóra áll a gyönyörű terítők mögött, kerek 50 gombolyag cérnát rendelt, és még legalább 20 gombolyagra szükség lesz. Advent első vasárnapján a templomban lévő már láthatták a szorgoskezű asszonyok munkájának eredményét, amit Tibi atya a szentmise keretében nyilvánosan is megköszönt.








 

P. L.

szenttamas.rs