Hírek

Szenttamas.rs

 

Mindenütt ott vagyunk és segítünk

Eseménydús évet zárt a szenttamási Tulipán kézimunka csoport

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának legnépesebb, ugyanakkor a kezdetektől fogva folyamatosan működő csoportja a Tulipán kézimunkacsoport, ezen belül külön szakcsoportként működik a Csalogány asszonykórus.

A kézimunkázó asszonyok az előző évekhez viszonyítva valamennyivel kevesebben vannak, jelenleg 22 fős a csoport, és már hosszú évek óta minden hétfőn délután találkoznak a klub helyiségeiben. A kézimunkázók közül nyolcan-tízen énekelnek a Csalogány asszonykórusban. Az énekpróbák és a kézimunkázás mellett ilyenkor kerül sor az elmúlt események, rendezvényeken való fellépések elemzésére, ugyanakkor a soron következő fellépések, szereplések részleteinek megbeszélésére is.

Az idei év aktivitásait összegezve Srek Edit, a csoport vezetője elmondta, a klub asszonyai az előző évekhez hasonlóan az idei évben is derekasan kivették részüket a téli hagyományos kézműves tábor szervezéséből:

− A januári téli kézműves tábor egyúttal a téli időszak legtömegesebb rendezvényének is számít. A gyerekekkel helyi oktatók foglalkoztak, és a régi, hagyományos mesterségek mellett az újrahasznosítás volt a tábor témája. Minden nap fűtöttünk, ez mellett pedig főztünk a táborozóknak, és a délutáni takarítást is magunkra vállaltuk. Egy hónappal később kezdődött a farsangi időszak, amikor egy teadálután keretében nyolc csoport látogatott hozzánk. A teadélutánokat illetően el kell mondani, hogy Szenttamáson három alkalommal szerveztünk ilyen összejövetelt, a klub kézimunkázói pedig 13 alkalommal vidéken szervezett teadélutánra voltak hivatalosak. A tavaszi időszakból külön kiemelhető az április 2-án tartott húsvéti műhelymunka, amelyet ugyancsak a kézimunka csoport szervezett, és amely a másik legnépesebb megmozdulásunk volt az idei évben. Két csoport érkezett Bácstopolyáról, egy-egy csoport pedig Verbászról, Pirosról, Újvidékről, Törökfaluból, Tiszakálmánfalváról és Bácsfeketehegyről. Ugyanakkor kézimunka csoportunk a magyarországi Tiszasziget mellett Tiszakálmánfalvára, Verbászra, Bácstopolyára és a helyi Kézimunka Kedvelők Egyesületébe kapott meghívást a különböző alkalmakra szervezett műhelymunkákra – sorolta Srek Edit.

Szavai szerint a klub egyik legnagyobb és legtömegesebb rendezvénye a Hagyományos Aratás, amelyre minden évben több száz versenyző és érdeklődő érkezik az egész tartomány területéről:

− Idén újra a Füstös-tanya adott otthont a rendezvénynek, amelyre 18 aratócsapat jelentkezett. A hagyományos aratás mellett a fő hangsúly az aratóreggelin és az öltözéken volt. Júliusban a klub tagsága fellépett még a városközpontban megrendezett Péter-Pál-napi ünnepségen, ezt követően pedig a megérdemelt nyári pihenő következett. Ugyancsak kiemelhető, hogy nagy sikert értünk el a Bácstopolyán megrendezett falvédő és dísztörölköző kiállításon, hét arany, három ezüst és egy bronzéremmel tértünk haza, gazdagítva így a klub trófeagyűjteményét – mondta a begluki kézimunka csoport vezetője. Hozzátette, minden klub által szervezett rendezvényen jelen voltak és segítettek ahol csak kellett.

A Hagyományápoló Klub munkáját idén az önkormányzat mellett a Magyar Nemzeti Tanács és a Csoóri Sándor Alap támogatta.

 

 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs