Művelődés

Szenttamas.rs

 

Művésztelepi alkotásokból nyílt kiállítás Szenttamáson

A szenttamási Kultúrotthon galériájában kedden, december 15-én megnyílt A mi művésztelepünk elnevezésű kiállítás, amelyen a kishegyesi Kátai-vendégházban február 17-ig megrendezett, sorrendben harmadik téli táborában a hazai művészek alkotásainak egy része látható.

A 17 olajfestményt és két domborművet tartalmazó kiállítás megnyitóján Svetozar Kaćanski-Batuka szenttamási nyugalmazott tanár és festő kiemelte, a kishegyesi téli alkotótábor ötlete annak idején Mészáros János Belgrádban élő törökbecsei festőtől ered, aki néhány évvel ezelőtt, amikor a Kátai-tanyán és vendégházban járt, még üres falakat talált, és felajánlotta Kátai Géza tulajdonosnak, hogy maga köré gyűjt néhány festőt, akik a téli „holtszezonban” olyan dolgokat festenek majd, amelyeket a háznak és a tanyának ajándékoznak. Ezekből a művekből már szép számú alkotás díszíti a Kátai-tanya falait, de még többet bemutatnak a nagyközönségnek is.

− Főleg az impresszionista irányzat az, amit szem előtt tartunk a táborban, a fő hangsúly azonban, mondjuk úgy már hagyományosan, a vajdasági motívumok, tájak, jellegzetességek bemutatásán van. Szabadstílusú alkotásaink jellemzője elsősorban az, hogy megfeszített tempóban készülnek, hiszen egy hét alatt két képet megfesteni még a legideálisabb körülmények között is igazi kihívásnak számít. Azonban nem szoktunk semmit elkapkodni, sőt nagyon odafigyelünk minden apró részletre, aminek ott kell lennie az alkotáson – emelte ki Svetozar Kaćanski.

A kiállítás 2016. január 10-ig tekinthető meg minden munkanapon 8 és 18 óra között.

Kiállítás 2015. december 15. képek

Kiállítás 2015. december 15. képek

Kiállítás 2015. december 15. képek

P. L.