A pályázatra Gion Nándor műveihez kapcsolódó rajzok készültek és történetek íródtak

A Gion Nándor Emlékház és szenttamási Népkönyvtár idén negyedik alkalommal hirdette meg Gion Nándor tiszteletére irodalmi és képzőművészeti pályázatát.

A képzőművészeti pályázatra a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolából az 1−4.osztályos diákok jelentkezhettek, akik a tavasz ébredéséhez kapcsolódó élményeiket rajzolhatták meg, megelevenítve Szenttamás jelentősebb épületeit, helyszíneit.

Pintér Andrea, a Népkönyvtár igazgatója elmondta, a gyerekek ezúttal is szorgalmasan dolgoztak, amit a rajz-, és az irodalmi pályázatra, beérkezett szépszámú munka is bizonyít. Mindezért köszöntetet mondott a tanítónőknek és a tanároknak.

− A február 1-jén indult Gion Nándor Napok keretében mi is igyekszünk évről évre népszerűsíteni az író műveit, a helyi értékeket, és olyan könyvbemutatókat, programokat szervezünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a szenttamási íróhoz, az itteni tájhoz, emberekhez, értékekhez. A Gion Nándor rajz-, és irodalmi pályázatunkat idén negyedik alkalommal hirdettük meg az író nevét viselő emlékházzal közösen, az önkormányzat támogatásának köszönhetően pedig könyvjutalomban részesítjük a legsikeresebb pályázókat – mondta Pintér Andrea.

Hozzátette, az irodalmi pályázatra felsős diákok írhattak szerelmi történetet, Gion Nándor Zongora a fehér kastélyból című ifjúsági regényének ötlete alapján, beleszőve a város helyszíneit, épületeit. A rajzpályázatra az alsósok a tavasz ébredéséhez kapcsolódó élményeiket rajzolhatták meg, megelevenítve egy-egy ismerős helyszínt és épületet.

Az idei irodalmi pályázat fogalmazásainak szerzői: Oláh Mia és Szekrény Jenifer (V.o), Flajsz Zoltán (VI.o), Nenadov Lea és Balázs Luca (VIII. o). A felkészítő tanárok: Drobnyik Aranka és Gluvakov Lenke.

A képzőművészeti pályázatra pályamunkát beküldők közül a következő diákok részesültek könyvjutalomban: az I. osztályos tanulóknál Berecz Kinga, Pál Viktória és Vörös Trisztán, a II. osztályos tanulók közül Boros Emma, Nagy Lorena és Szögi Dorka, a III.2 osztályosok közül Gavlik Áron, Lukács Larisza és Vörös Eléna, a III.3 osztályosok közül Brankov Vanessza, Pelle Lídia és Kovács Edvin, a IV. osztályos tanulók közül pedig Galodai Benjamin, Gálik Réka és Tóth Lea Vivien. Az alsósokat Ifjú Judit, Faggyas Klára, Mataruin Elvira, Lévai Aranka és Bergel Aranka készítette fel.

A díjkiosztó végén a diákoknak és a pedagógusoknak Németh Dezső, a Gion Nándor Emlékház elnöke meg köszönte a részvételt és annak a reményének adott hangot, hogy jövőre még többen jelentkeznek a pályázatra.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső