Hírek

Szenttamas.rs

 

Egyórás KKT ülés

Készül a Nádalja–Temerin között épülő út részletes szabályozási tervezete

Huszonegy napirendi pontot vitattak meg és fogadtak el a szenttamási képviselő-testület kedden tartott ülésén. Az előző 18. és 19. ülések jegyzőkönyveinek elfogadását követően elfogadták a község alapszabályának módosítására vonatkozó javaslatot, valamint megvitatták a községi alapítású közvállalatok tervezett és megvalósított 2021. évi munkajelentését.

A kilencedik napirendi pont keretében a jelenlévők a Nádalja és Temerin között épülő út részletes szabályozási tervének elkészítéséről hallottak rövid összefoglalót, amelynek keretében Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere elmondta, az út a községi területrendezési terv keretében szerepel, a terv elkészítésével a község Építés, Lakás, Kommunális és Környezetvédelmi Osztályát bízták meg, az anyagi részt pedig a községi költségvetésből fedezik.

− Külön odafigyeltünk a részletekre és a minőségre, hogy az új utat ne csupán a földművesek, hanem egyéb járművek is használják. Bízom abban, hogy az út megépítéséhez szükséges dokumentáció rendezése az év végéig, de legkésőbb a jövő év elejére elkészül, ami után megkezdődhetnek az építkezési munkálatok. Remélem, hogy addig sikerül az anyagiakat is biztosítani – mondta Radivoj Debeljački.

Kiemelte, a falusiak számára különösen fontosak az ilyen jellegű infrastrukturális fejlesztések, hiszen felgyorsul a közlekedés, ezáltal pedig a kapcsolatteremtés is a többi településsel.

Az ülés folytatásában a képviselők elfogadták több községi alapítású intézmény múlt évre vonatkozó munka- és pénzügyi beszámolóját.







 

Paraczky László

szenttamas.rs