Művelődés

Szenttamas.rs

 

Lezajlott a szenttamási KKT 31. ülése

A szenttamási  községi képviselő-testület sorredben 31. rendes ülését december 3-án tartották. Az ülésre Radivoj Paroški házelnök 15 napirendi pontot terjesztett be. Željko Bogojević ellenzéki képviselő összesen 22 pontban kérte a napirend bővítését, melyeket egyenként meg is indokolt, a 20 fős parlamenti többség azonban ezeket nem szavazta meg. Az előzőekhez hasonlóan a csütörtöki ülésen is voltak váratlan fordulatok, melyek először egy csaknem teljesen formális jellegű napirendi pont körül, majd pedig egy, az ülésre nem előlátott téma kapcsán heves vitákat eredményeztek.

Szinte szokatlanul furcsa volt például, hogy a 2015. évi januárszeptemberi időszakra előlátott községi büdzsé realizálását, továbbá a harmadik napirendi pont keretében a 2015. évi községi költségvetés második módosítását minden vita nélkül, és csupán egy tartózkodó szavazattal elfogadták a képviselők. Ugyanez volt jellemző a 102-es út melletti munkaövezetről szóló Részletes regulációs terv kidolgozásáról szóló határozatra is. Az ötödik napirendi pont, amely a község ivóvízzel történő kommunális tevékenység határozat  módosítására lett előterjesztve, több, mint fél órás vitát eredményezett. Snežana Bajić, a községháza Építés, Lakás, Kommunális és Környezetvédelmi Osztályának vezetője a témához kötődő indoklásában kifejtette,  a határozat módosítását a Graditelj Közvállalat javasolta, és arról szól, hogy azoknál a háztartásoknál, ahol a negyedévenként történő vízmérő leolvasását a vállalat dolgozói nem tudják elvégezni (mert például a tulajdonos nem tartózkodik odahaza), az átlagfogyasztást vegyék alapul, ami szerintük, az előző évek tapasztalatai alapján, átlagosan 3 köbmétert tesz ki. A soron következő alkalommal, amikor felírják a vízmérő állását, csak a különbözetet kell majd fizetni, magyarázta az osztályvezető. Hozzátette, a jogi személyek csak a tényleges fogyasztás leolvasását követően kötelesek fizetni, azaz, rájuk nem vonatkozik az „átlagos” fogyasztás.

Branko Gajin (DP) ellenzéki képviselő felszólalásában elmondta, nem reális a családtagonkénti „átlagos” 3 köbméter víz elszámolása, hiszen vannak olyan családok, ahol ettől sokkal kevesebbet fogyasztanak. Emiatt nem tartja helyesnek az ilyenfajta (átlagos) elszámolási módot. Mint mondta, sokkal egyszerűbb lenne, ha az ivóvízfogyasztásnál az előző évek periódusonkénti fogyasztását vennék alapul.

Aleksandar Jojkić (VSZL) képviselő a témával kapcsolatban kifejtette, a településen sok az olyan háztartás, ahol nem lakik senki, vagy a tulajdonosok külföldön tartózkodnak, Szerinte ilyen esetben nem logikus felszámolni a családtagonkénti 3 köbméter fogyasztást, hiszen egyszerűen nem fogyasztja senki a vezetékes vizet. Szerinte is sokkal elfogadhatóbb megoldás lenne, ha elszámoláskor a közválallat az előző évek fogyasztását tartaná szem előtt.

A napirendi pontot végül szavazattöbbséggel elfogadták.

Az ülés folytatásában vita nélkül elfogadásra kerültek az előlátott napirendi pontok, mint a Népkönyvtár és az Iskoláskor Előtti Intézmény helyiségeinek bérmentes használatáról szóló határozatok, a községi felsőoktatási ösztöndíjak módosításáról szóló határozat, a Népkönyvtár igazgatójának felmentéséről, továbbá annak kinevezéséről szóló határozat. A képviselők ezt követően jóváhagyták a Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, a Radost Iskoláskor Előtti Intézmény, továbbá a Népkönyvtár új igazgatóbizottságainak kinevezéséről szóló végzéseket.

Az ülés végén a képviselői kérdések keretében először Zoran Janković (DP) kért szót, aki hiányolta a kkt ülésről a településen áthaladó vizek állapotáról szóló jelentéseket, továbbá a Krivaja és a DunaTiszaDuna-csatorna szennyezéséről szóló beszámolókat. Mint mondta, az utóbbi hónapok legégetőbb problémája helyett a tisztelt ház mással foglalkozik, holott az egészség és a környezetvédelem, általuk pedig maga az élet sokkal fontosabb  a szenttamásiak számára: − A csatorna szennyezését illetően tíz évvel ezelőtt és most is itt ülnek azok az emberek, akik annak idején tiltakozásképpen lezárták a Nagyhidat, és be akarták temetni a csatorna felső szakaszának egy részét, hogy megakadályozzák a szennyezett víz Szenttamásra érkezését. Mindannyian tudjuk, hogy ki(k) szennyezi(k) a csatornát, de ezidáig semmi konkrét lépés nem történt annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák, és megbüntessék az elkövetőket. A bürokrácia útvesztőjében elvesznek a feljelentések, a felelősök nyugodtan szemlélik az egészet, a csatorna mentén élő polgárok pedig évtizedek óta kénytelenek elviselni a szennyezést és a bűzt, ami ebből a „pöcegödörből” jön. Mi itt a fontosabb? A kényelem vagy az élet? – tette fel a kérdést Janković, aki felszólalását követően, tiltakozása jeléül elhagyta az üléstermet.

Zoran Mladenović polgármester felszólalásában kiemelte, a csatona szennyezés folyamatos, és mindig hétvégeken történik, amikor a felügyelők és a felelős szervek nem elérhetők: − Azonnali lépéseket követelve személyesen írtam meg a környezetvédelmi miniszternek mindazt, ami itt történik. A községi tanács környezetvédelmi felelőse ugyancsak találkozóra hívta a Vode Vojvodine Közvállalat illetékeseit, ugyanis már harmadik ízben történik meg, hogy hétvégén engedik bele a szennyezett vizet a csatona felső részén. Minden esetben megtettük a kellő intézkedéseket, értesítettük a megfelelő felügyelőséget, a sor most a köztársasági és tartományi környzetvédelmi minisztériumon, illetve a csatonáért közvetlenül felelős Vode Vojvodine Közvállalaton van.

Nestor Golupski, a községi tanács gazdasági és ökológiai tanácsosa a képviselőknek felmutatta a jegyzőkönyveket, amelyek a Krivaját és a csatornát illetően az ősz elején kezdődött nagyméretű szennyeződésről készültek. Mint mondta, minden egyes esetet regisztráltak, jegyzőkönyvbe vettek, és ezekről külön-külön értesítették a köztársasági és tartományi illetékeseket.

Nestor Golubski

− Mint az önkormányzat képviselői a törvény értelmében ettől többet nem tehetünk. A DunaTiszaDuna-csatona és a Krivaja további sorsa, a szennyezésért felelősök kilétének pontosítása és megfelelő büntetése felsőbb hatáskörökbe tartozik – hangsúlyozta a községi tanács tagja. Külön kitért arra, hogy a csatona esetében a szennyezések főleg pénteken délután kezdődnek és vasárnapig tartanak, viszont a legtöbb felügyelő és felelős személy hétvégén egyszerűen kikapcsolja a telefonját, és hétfőig nem érhető el. Ezen oknál fogva nem jönnek ki a terepre, amikor kell(ene): −A dolgokat azonban nem hagyjuk ennyiben, és minél előbb tárgyalni fogunk a Vode Vojvodine képviselőivel – mondta Nestor Golupski. Őt követően Radivoj Paroški házelnök a jelenlévőkkel ismertette a felvett jegyzőkönyvek részleteit.

A csütörtöki községi képviselő-testületi ülés csaknem három órás volt.

KKT 31. ülése 2015.december 3. képek

KKT 31. ülése 2015.december 3. képek

KKT 31. ülése 2015.december 3. képek

 

Paraczky László