Beszamoló

Szenttamas.rs

 

Lezajlott a szenttamási KKT 9. ülése

Újabb magyar képviselő került a községi tanácsba, és elfogadták az idei költségvetés első módosítását

 

A szenttamási Községi Képviselő-testület sorredben 9. rendes ülését április 20-án tartották. Az ülésre Milena Alargić (SZHP) házelnök 27 napirendi pontot terjesztett be.

Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása után a képviselők titkos szavazással Kocsis Krisztián személyében megválasztották a községi tanács oktatási és kulturális tanácsosát. Az ülésen a 28 képviselőből 25 vett rész, közülük 24 szavazott bizalmat az új tanácstagnak, aki a szavazást követően letette a hivatali esküt. A Vajdasági Magyar Szövetségnek ezentúl két képviselője lesz a községi tanácsban és kettő a képviselő-testületben.

Az ülésen a legtöbb vitát az idei községi költségvetés első módosításáról szóló napirendi pont hozta, amelyhez a hatalmi párt és az ellenzéki képviselők is hozzászóltak. Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában elmondta, arról a mintegy 100 millió dinárról van szó, ami miatt módosítani kell a költségvetést, és amelyet a szerb kormány és a tartományi szervek által meghirdetett pályázatokon sikerült lehozni a községbe: − Több, a polgárok és a község számára igen jelentős projektumról van szó. Elsőként az egykori Szövetkezeti Otthon épületét, azaz a Kultúrotthont említeném, amelynek felújítására a tartományi kormány mintegy 40 millió dinárt hagyott jóvá. Nem kevésbé fontos a turiai vízgyár kiépítése sem, amelyre a tartománytól ugyancsak 40 millió dinárt sikerült biztosítani. Nagyon fontos, hogy folytatódjon a már megkezdett vízvezeték csövek cseréje a településen, a vízgyár kiépítésével pedig tartósan megoldódik Turia ivóvízzel történő ellátása. A harmadik igen fontos beruházás a már meglévő utak rendbetétele Turián és Nádalján, az úthálózat felújítása a tervek szerint mintegy 25 utcában valósul meg, ami az itteni úthálózat 70 százaléka. Nádalján még mindig van néhány utca, ahol nincs aszfaltburkolat, ezt is szeretnénk mielőbb megoldani. A költségvetésben ugyancsak kiemelt tételként szerepel a katolikus templommal szemben egy körforgalom építése, amihez már elkészült a teljes tervdokumentáció. Végül a módosítással mintegy 38 millió dinárt láttunk elő a dűlőutak rendbetételére, aminek szerintem a mezőgazdasági termelők örülnek a legjobban, és további 10 millió dinárt hagytunk jóvá a község területén lévő árkok és csatornahálózat rendbetételére – magyarázta a szenttamási polgármester. Hozzátette, további hat millió dinárt hagytak jóvá az ipari övezethez vezető út felújítására és befejezésére, a munkálatok itt már folyamatban vannak.

Az ülés folytatásában elfogadásra került a községi infrastrukturális és a polgárok életszínvonalát és javulását célzó tervek és beruházások módosítása, a községi építési telkek rendezésének tervezete és módosítása az idei évre és a 2023-ig tartó időszakra. Döntés született az ivóvízzel történő ellátásról, valamint a nádaljai víkendtelep területrendezési tervének kidolgozásáról.

Napirenden szerepelt még a közjó és a magánbefektetés elnevezésű projektumtervezet megvalósításának a megkezdése, dönntés született a vízi és a vízhez kötődő (úszó)objektumok szabályozásáról, döntést hoztak az újszülöttek családjának nyújtandó segély módosításáról, elfogadásra került több községi alapítású intézmény, valamint a helyi közösségek elmúlt évi munkajelantése, és kinevezésre kerültek az általános iskolák iskolaszékeinek új tagjai.

Az ülés a képviselők kérdésekkel zárult.







P. L. .

szenttamas.rs