Turiai Kolbászfesztivál

Szenttamas.rs

Turiai Kolbászfesztivál

Nagy volt a sürgés-forgás az elmúlt héten Turián, ugyanis az előző évek hagyományaihoz híven, február utolsó hétvégéjén került megrendezésre a már hagyományos, sorrendben 29. Kolbászfesztivál. Maga a rendezvény a turiai vadászok és néhány lelkes házigazda kezdeményezésére indult 1985-ben. Ők az egykori Beograd nevű kocsmában jöttek össze kolbászt készíteni. Sikerült valamennyi pénzt összegyűjteniük, amelyen játékszereket vásároltak a helyi óvódának. Felbuzdulva a sikeren, kedvet kaptak a kolbászkészítéshez, a rendezvény elsősorban humanitárius jelleget öltött, hiszen onnantól kezdve minden évben a teljes bevétel egy részét humanitárius célokra fordították. Ezidáig két mentőkocsit, több EKG-készüléket adományoztak, ugyanakkor óvodákat, iskolákat, könyvtárakat, szociális intézményeket támogattak. A Kolbászfesztivál azóta már terjedelmes rendezvénnyé nőtte ki magát, és folyamatosan szerepel a vajdasági és országos turisztikai, gazdasági térképen. Látogatók tízezrei keresik fel minden év februárjának utolsó hétvégéjén a kis dél-bácskai települést, az itt előállított kolbász hazánk és Európa csaknem minden szegletébe eljutott már, a világ leghosszabb kolbásza mellett pedig az itteni kulturális szokások, táncok is ismertté váltak.

A rendezvénysorozat idén is termékbemutatókkal indult. A szervezők február 1-jén a zombori Szentháromság téren tartottak kóstolóval egybekötött termékbemutatót, azt követően február 8-án Szabadkán, majd pedig február 15-én Újvidéken. A Duna utcában felállított bódékból reggel 9 órától délután fél 3-ig csaknem 2,5 tonna nyers, sült, illetve szárított kolbászt adtak el.

Immár hagyományosan, két nappal a megnyitót megelőzően, február 21-én, a turiai Helyi közösség épületében a Kolbászfesztivál kísérőrendezvényeként megnyílt a szenttamási Art Képzőművészeti Galéria árúsítással egybekötött kiállítása. Már azon az estén elkezdődött a falu központjában az elárúsítóhelyek feltöltése a különböző kolbászfélékkel, melyek az egész ország területéről érkeztek. A már hagyományos turiai sült kolbász mellett nyers-, füstölt-, száraz- és csemegekolbász is kapható volt. A húsipari termékek bő választéka mellett a disznóvágáshoz szükséges felszerelésen át a különböző fűszerekig mindent kiraktak az elárúsítók.

Február 22-én délután már igen mozgalmas volt a falu központja, a rossz idő ellenére is jó volt a hangulat az utcákon és a kísérőrendezvények iránt is fokozott érdeklődés mutatkozott. A helyi sportcsarnokban a sídi Jednota Művelődési Egyesület egy egész estet betöltő műsorral szórakoztatta a közönséget.

Szombaton már több, mint 100 kiállító és négy húsipari vállalat termékei között válogathattak az érdeklődők. A füstölt- és szárazkolbász, a sertészsír és tepertő mellett a legkelendőbb ezúttal is a turiai kolbász volt. A fesztiválon ekkor már mintegy 20 bor és pálinkatermelő is részt vett, akik kóstolóval egybekötött termékbemutatót tartottak. Feruár 23-a a hagyományos disznóvágás bemutatójával indult, a központi emelvényen pedig egymásután léptek fel az ország minden részéről ideérkezett művelődési egyesületek zenekarai és néptáncosai. A Kolbászfesztivál ünnepélyes megnyitójára délben került sor, amikor is Zoran Mladenović, Szenttamás polgármestere a híres turiai bicskával átvágott egy erre a célra készített kolbászt. Azt követően bemutatásra került a világ leghosszabb kolbásza, melyet az idén a turiai böllérek 2029 méteresre készítettek. (1985-ben a kolbász 2000 méteres volt, azt követően minden évben egy méterrel hosszabbat készítettek belőle.) Mint a helyszínen hallottuk, a több, mint 2,5 tonnás óriáskolbászhoz 20 anyakoca húsát (megközelítőleg 250 kb/drb) használták fel. Idén először vett részt az eseményeken a Guiness Rekordok könyvének képviselője, aki szigorú kritériumok alapján, 17 órakor hitelesítette a világrekordot, így a turiai óriáskolbász lett a világ leghosszabb kolbásza. Pravin Patel, a világrekord Londonból érkezett képviselője sajtótájékoztatón elmondta, hogy a „nagykönyvbe” való jutáshoz szigorú követelményeknek kellett eleget tenni, a kolbász egy centiméterrel sem lehet rövidebb 2029 méternél, átmérője 32 és 34 mm között kell hogy legyen, természetes bélbe kell tölteni, a legfontosabb pedig az, hogy ehető-, azaz igazi kolbász legyen. A kolbászt spirál alakban kiterítették, az így kapott kör keresztmetszete pedig 3,97 méteres lett. Az egyik böllértől utólag sikerül megtudni, hogy a világ leghosszabb kolbászába is kizárólag ugyanolyan fűszerek kerültek, mint a hagyományos turiai kolbászba: só, bors, törött paprika és fokhagyma. Szerdán (február 20-án) kezdték el betölteni, éjjel-nappal dolgoztak vele, így szombat reggelre el is készült. A látogatók és érdeklődők ezen a napon többek között kolbászkészítési és kolbászfalási versenyt is láthattak, külön zsűri segítségével kiválasztották a legjobb üzemi-, illetve házikolbászt, továbbá a legjobb pálinka, illetve borkínálatot, megjutalmazzák a legtávolabbról érkező vendéget, de ugyanakkor a látogatók megtekinthették a világ leggyorsabb disznóvágását is.

Vasárnap, február 24-én, 10 órától tovább folytatódott a kolbász és egyéb szárított és füstölt hús eladása, a késő délutáni órákig a színpadon folyamatos, tarka, kulturális műsorral szórakoztatták a látogatókat.

Paraczky László, Szenttamás, 2013. februrár 24.