Hírek

Szenttamás.rs

 

Rangos elismerés a minőségért

A turiai kolbász megkapta a Legjobb Vajdaságból elnevezésű védjegyet

A hétvégén sorra kerülő, 38. Turiai Kolbászfesztivál védnökeinek a napját az egyesület székházában kedden, február 22-én tartották meg. A rendezvény szervezői immár hagyományosan, három nappal a fesztivál előtt közös társalgással egybekötött ebédre hívják a Kolbászfesztivál védnökeit, támogatóit és barátait. A cégek, vállalkozók és magánszemélyek szerény ajándékot és köszönőlevelet kaptak ajándékba. Az egybegyűlteket Željko Popić, a Turiai Kolbászfesztivál Egyesület titkára, a rendezvény szervezőbizottságának elnöke köszöntötte, aki egyúttal megköszönte a régi és az új védnököknek a támogatást.

Szavai szerint a napokban érkezett meg és került az egyesület székházának falára a Legjobb Vajdaságból elnevezésű védjegy, amelyet a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság adományozott a szervezőknek:

− A védjegy használatáról szóló tanúsítványt a tartományi kormány épületében 18 vállalat képviselőjének a termékek, programok, rendezvények és szolgáltatások kategóriájában ítélték oda és három évre szól. Számunkra külön elismerés az, hogy a Turiai Kolbászfesztivál Egyesület mint civil egyesület elsőként kapta meg ezt a rangos elismerést, ugyanis azt eddig főleg nagy- és kisüzemek kapták minőségi termékeikért. Mostantól három évig tehát a turiai kolbász is a legjobbak közé tartozik. Az elmúlt 38 év elegendő bizonyíték és motiváció ahhoz, hogy a továbbiakban is kiváló minőségű kolbászt készítsünk Turián – fogalmazott Željko Popić.

Az óriáskolbászt, amely az idén 2038 méteres lesz, szombaton délben mutatják meg a nagyközönségnek, és a helyszínen azonnal vásárolni is lehet belőle.

 

P. L.

szenttamas.rs