Hírek

Szenttamás.rs

 

Minden eladó volt, vették is

A háromnapos idei 38. Turiai Kolbászfesztivál a régió legnagyobb gasztronómiai rendezvénye

 

A szombati nap újra a látogatók már megszokott tömegének hömpölygését hozta magával. A védnökök napjának kedden tartott rendezvényét követően már csütörtökön elkezdődött a falu központjában az elárusítóhelyek feltöltése a különböző kolbászfélékkel, melyek az egész ország területéről érkeztek. A pénteki nap a kolbászgyúró és kolbászfalási versenyről szólt, szombatra viszont legalább tízszeresére emelkedett mind az árusok mind a látogatók száma, a kora délelőtti óráktól szinte lehetetlen volt bejutni Turiára. Aki kocsival érkezett, már csak a település szélén tudott parkolni, ugyanis a falu szűkebb és tágabb központjában lévő utcákban százasával álltak az autók, szinte minden talpalatnyi hely megtelt. Az északi oldalról érkezőket a pravoszláv templomnál sorompó fogadta, innentől a település déli irányába egészen az iskola épületéig megtelt a főutca és a mellékutcák árusokkal, vevőkkel, látogatókkal. A kedvező árakon kínált hagyományos turiai sült kolbász mellett nyers-, füstölt-, száraz- és csemegekolbász is kapható volt, mindezmellett persze óriási volt az ország különböző pontjairól érkezett lacikonyhák kínálata is. A húsipari termékek bő választéka mellett a disznóvágáshoz szükséges felszerelésen át a különböző fűszerekig mindent kiraktak az elárusítók. A falu központja felé haladva láttunk többek között lóhúsból készült vékony és mangalicahúsból készült vastag kolbászt is, sok helyen árultak őrölt paprikát, megkóstoltuk a mogyoróval kevert mézet, megnéztük az Újvidékről érkezett kalaposműhely kínálatát, találkoztunk óriáspalacsintát (150 din/d), továbbá ún. holland mini palacsintát készítő vállalkozóval, több kürtőskalácsossal (200 din/db), megcsodáltuk a kis cserépbe ültetett kaktuszokat, közben pedig jegyeztük a különböző kolbászok és az egyéb húsipari termék árát. Való igaz, hogy a legtöbben csupán nézelődni, szórakozni járnak a kolbászfesztiválra, de azért néhányan vásárolnak az egyébként roskadásig rakott terüljasztalkákról. Legnagyobb felhozatal (vékony) szárazkolbászból volt, az ára 600-től 900 dinárig alakult. A vastagkolbász (errefelé kulen néven ismert) kilója minőségtől függően 800 és 1500 dinár között mozgott, de láttunk 2000−2500 dináros kolbászt is. A többi hentesáru közül is néhányat feljegyeztünk: a mangalica sonka kilója 1400, a zsír 250/kg, a mangalica tepertő fél kg kiszerelésben 300 dinárba került, az egyszerű tepertő kilóját 800 dinárért mérték. A disznósajt kilója 300, a teakolbász 700−1000, a füstölt szalonna 500−800/kg, a füstölt tarja 1000 din/kg stb.

 









 

Paraczky László

szenttamas.rs