Mi volt a vétke azoknak, akik elmentek?
A sebek begyógyulnak, de sok kérdésre még nincs válasz
A szenttamási római katolikus templom hittantermében 2023. március 15-én bemutatásra került Gutai István: Földönfutók, hontalanok – Menekülés Bácskából 1944-45 című könyve.
A szerzőn kívül az est vendégei Cseresnyésné Kiss Magdolna a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke, valamint dr. Kovács Teréz óbecsei születésű professzor-emerita voltak.
A kötet az egykori Jugoszlávia világháborús történelmének a mai napi kevésbé ismert fejezetével foglalkozik. Több délvidéki kutató, újságíró foglalkozott (és foglalkozik) az 1944-45-ös vérengzésekkel, körültekintően feltárták a történteket, túlélőket, tanúkat szólaltattak meg, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a munkák nem kerülnek a magyarországi történetírásba. A mai Délvidék (Bácska, Bánság, Drávaszög, Szerémség) településein Tito partizánjai szervezett, pártközpontból irányított egyes becslések szerint közel 40 ezer (a pontos szám ma sem ismert) áldozatot követelő kegyetlen vérengzést hajtottak végre. A könyvben olyan emberek szólalnak meg, akik átélték a szörnyűségeket, vagy azok elől menekülve Magyarországon találtak új otthont maguknak. A mindent ingó és ingatlan vagyonukat itthagyott menekültek pontos száma sem ismert, de több tízezerre tehető. A borzalmakról bizonyos részletek megjelentek ugyan a nyugaton kiadott kötetekben, Gutai István viszont a 2010-es évek elején beszélt néhány túlélővel, szemtanúval, a kötet ezeket az interjúkat tartalmazza. Tizennégy történet elevenedik meg az olvasó előtt, feltárva az 1944-45-ben történt események több, eddig ismeretlen részletét, a megírt emberi sorsok pedig szembesítik a jelenkort az évtizedekig titkolt, homály borította történelmi tényekkel.
A kérdésre, hogy miért kezdett érdeklődni egy Pakson élő, nem hivatásos történész a Délvidéken történtek iránt, Gutai István elmondta, azért mert szülőfalujában találkozott bácskai menekültekkel:
− Ilyen volt például az utcai játszópajtásom édesanyja, a keresztanyám, az osztálytársam szülei, sőt, Szenttamáson – ezt is fontos elmondani – az unokabátyám felesége is, aki Gion-lány, pontosabban Gion Nándor író unokahúga. Az ő történetüket leírtam, és onnantól kezdve a könyv szinte írta saját magát.
A jelenlévőknek dr. Kovács Teréz saját családi tragédiáját mesélte el, ami a könyvbe is bekerült.
− Az apámat 1944. augusztus 16-án sorozta be a honvédség. Miután bevonult, édesanyám a két fiúval otthon maradt. Két napra rá, vasárnap késő este ismeretlenek rájuk dörgették az ajtót. A nagyobbik fiú felébredt, és azt kiáltotta: Megyünk! A kisebbik fiút édesanyám a karjában tartotta, és átmenekültek a hátsó szobából a konyhába, majd az utcai szobába. A nagyobbik fiú kinyitotta az ablakot, felmászott és azt mondta, hogy nagyon sokan vannak kint. Szíven lőtték, és azonnal meghalt. Anyámra ötször lőttek, ebből a kisfiút háromszor találták el, egy golyó az anyám szeme előtt, a másik a füle mellett süvített el. Legalább százan lehettek a tanyán. Egy magyarul tudó nő azt mondta: Mi vagyunk a partizánok, és két hét múlva fel fogjuk szabadítani Óbecsét! A nővéremmel később születtünk, de a tragédia egész életünket végigkísérte.
Cseresnyésné Kiss Magdolna röviden bemutatta a Keskenyúton Alapítványt és elmondta, ő maga is olyan családból származik, amelynek egy része elmenekült, egyik nagyapját pedig a többi ártatlan verbászi magyarral együtt tömegsírba lőtték.
− Javítani szeretnék egy beidegződést, miszerint 1944-ben az ártatlan magyarok itthon maradtak, a vétkesek elmenekültek. Ez így nem helyes. Mi volt azoknak a vétke, akik elmentek? Talán az, hogy 1941 örömmel fogadták a terület visszatérését Magyarországhoz? Hogy üdvözölték a bevonuló magyar hadsereget, hogy magyar ruhát öltöttek és magyar verseket szavaltak? Édesanyám a Szózatot szavalta, amikor bejöttek a katonák, másik nagyapámnak nyomdája volt Verbászon, és ’44-ben minden ingó és ingatlan vagyonukat itt hagyva menekültek Magyarországra – mondta Magdolna.
A könyvbemutató végén a jelenlévők elbeszélgettek magyarországi vendégekkel, közben pedig több olyan kérdés is felvetődött, amelyekre egyelőre nincs válasz.
Szöveg és fotó: Paraczky László
Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső
