Hírek

Szenttamas.rs

 

Szellemi táplálékra is szükség van

Az olvasás mellett alkalmi irodalmi műsorokat, könyvbemutatókat és kiállításokat szervezett a szenttamási Népkönyvtár

− A járványt követő időszakban újra sikerült megszervezni a már hagyományosnak nevezhető rendezvényeket, tavaly az új könyvek érkezése mellett új programokkal is igyekeztünk népszerűsíteni az irodalmat és a költészetet − mondta Pintér Andrea, aki hivatalosan 2021. május 26-a óta a szenttamási Népkönyvtár megbízott igazgatója. Évértékelőjének elején emlékeztetett arra, hogy a Gion Nándor Emlékházzal közösen februárban újra megszervezésre került a Gion Nándor Napok rendezvénysorozat, amelyre az irodalmi mellett képzőművészeti pályázatot is meghirdettek:

− A pályázattal tulajdonképpen az író műveit, valamint a helyi értékeket szeretnénk népszerűsíteni, továbbéltetni. Az alsósok megrajzolhatták, megfesthették például a Gion Nándor Emlékházban látottakat, vagy az író műveiben megjelenő helyszíneket, a felsősök pedig fogalmazást írhattak, amelyben a Gion-regényekből ismert hősöket, történeteket, helyszíneket elevenítették meg. Elégedettek vagyunk a részvétellel, a legügyesebbeket könyvvel jutalmaztuk meg. A pályázatot az év végén ismét meghirdettük, reméljük, hogy újra sok munka érkezik. Ugyancsak a Gion napok keretében mutattuk be a Latroknak is játszott című kötet szerb nyelvű fordítását, és azt tapasztaljuk, hogy a szerb ajkú olvasóközönség körében is nőtt Gion Nándor népszerűsége. Igyekszünk a diákokat is mind gyakrabban bevonni a könyvtár munkájába, így a magyar költészet napi műsorunk is teltházas volt, a tanárokkal, tanítókkal nagyon jól együttműködtünk, ennek köszönhetően egy igen szép és tartalmas műsort láthatott a közönség. A magyar népmese napját is megünnepeltük, Bendek Elek: Kondás Jankó című meséjét Berecz Gaál Brigitta foglalkozásvezető dolgozta fel. A nyári szünidő alatt közel 50 diák vezette az olvasónaplót, azaz rendszeresen olvasott és őket is könyvjutalomban részesítettük.

Októberben a gyermekhét alkalmából Kalandozások a tündérek és varázslók világában címmel nyílt kiállítás az általános iskolák második és harmadik osztályos diákjainak, valamint a Gyöngy egyesület védenceinek rajzaiból, a gyermekheti rendezvénysorozat keretében pedig a Jancsi bohóc bábjátékot is megtekinthették a legkisebbek – sorolta Andrea.

Kiemelte, a könyvtárban tavaly több könyvbemutatót tartottak, így a közönség megismerhette Krizsán Szilvia a Klotyókémek ifjúsági regényét, továbbá a Vajdasági ládafiát, a szerb ajkú közönség pedig Sima Ćosin Beli greh és Milana Janjičić Talisman című verseskötetét, Nikola Šarčev Usud, Ilija Tucić Priče iza firange című kötetét, valamint Marko Filipendin történész kutató eddigi munkáját. Harmadik alkalommal került kiosztásra a Milan Dunđerski Költészeti Díj, ez mellett bemutatták a Pesnik je poput Prometeja – A költő akár Prométheusz című könyv második, bővített kiadását, amelyet Horváth Futó Hargita és Đorđević Milan szerkesztett.

− Más intézményekkel, egyesületekkel való együttműködésünk is nagyon szerteágazó volt: az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai több alkalommal is ellátogattak hozzánk, közelebbről is megismerkedhettek a gyermekkönyvek sokaságával, tarkaságával, az elsősöket szintén fogadtuk, akik ingyenes könyvtári tagságot kaptak, a Kézimunkakedvelők Egyesülete két kiállítást szervezett a könyvtárban. A Művelődési otthon Lenkin prsten rendezvénysorozatába is bekapcsolódtunk, több napos felolvasóestet tartottunk. Emellett kiemelném még azt is, hogy elsőként adtunk otthont az Újvidéki Rádió új, Hazajöttünk – Itthon vagyunk című műsorának – mondta Andrea.

Kiemelte, a tartományi művelődési titkárság és a Művelődési minisztérium is támogatásával sikerült beszerezni a fiatal és idősebb olvasók számára a legújabb kiadványokat, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Tanácstól is kaptak egy nagyobb könyvcsomagot.

Pintér Andrea végezetül elmondta, bízik abban, hogy az idénre tervezett programokat is sikerül megvalósítani.

 



 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs