Sport kosárlabda lányok

Szenttamas.rs

VERESÉG UTÁN GYŐZELEM

            A  Srbobran-Reahem női kosárlabda csapata hetente két mérkőzést játszik, ugyanis az I. Szerb Női Kosárlabda Liga mellett a szenttamási csapat az Adriai Ligában, azaz a Körzeti Kosárlabda Liga I. csoportjában is versenyez. Az I. Szerb Női Kosárlabda Liga 12. fordulójának keretében a Srbobran-Reahem az elmúlt hétvégén a liga legerősebb és eddig veretlen csapatát, a fővárosi Radivoj Korać együttesét fogadta. A mérkőzést szoros küzdelemben és minimális pontkülönbséggel végül is a belgrádi csapat nyerte 77:72 (25:21, 18:25, 19:14, 10:17) arányban. Csapatunk  a 12 lejátszott mérkőzés után most a táblázat 5. helyén áll, 7 győzelemmel és 5 vereséggel és 19 pontot gyűjtött. A következő fordulóban a szenttamási csapat szombaton, december 21-én Versecen vendégszerepel, ahol 20 órai kezdettel a város nevét viselő együttessel mérkőzik.
Az Adriai Liga 7. fodulójának keretében december 18-án a Srbobran kosarazónői hazai pályán a zágrábi Medveščak együttesét fogadták, és 65:61 (14:16, 23:14, 12:16, 16:15) arányban megnyerték a találkozót. A szenttamási csarnok színültig megtelt lelátói előtt a végig bizonytalan kimenetelű mérkőzés a kemény és kapkodó játékról marad emlékezetes. A hajrában a szenttamási csapat 5 pontos előnyre tett szert, amit a horvát csapat már nem tudott behozni. A Srbobran-Reahem így a Körzeti Kosárlabda Liga I. csoportjában 11 ponttal a 4. helyen áll. A következő fordulóban a lányok Szlovéniába utaznak, ahol a Grosuplje együttesével mérkőznek meg a bajnoki pontokért.

Paraczky László