Sport kosárlabda lányok

Szenttamas.rs

A SZENTTAMÁSI KOSARAZÓNŐK KÉT FONTOS GYŐZELME

           Az újvidéki Vojvodina női kosárlabda csapatát Szenttamáson, a szabadkai Spartak együttesét pedig idegenben verték meg kosarazónőink.
A Srbobran-Reahem női kosárlabda csapata két igen fontos mérkőzést tud maga mögött teljes sikerrel. Mint ismeretes, az I. Szerb Női Kosárlabda Liga mellett a szenttamási csapat az Adriai Ligában, azaz a Körzeti Kosárlabda Liga I. csoportjában is versenyez. Ez utóbbi rangfokozat 5. fordulójának keretében november 27-én a Srbobran kosarazónői a szenttamási sportcsarnokban az újvidéki Vojvodina együttesét fogadták. A vendégek csupán a mérkőzés első perceiben vezettek, azt követően a szenttamási csapat átvette az irányítást, és a találkozón meggyőző, 71:60 arányú hazai győzelem született. A hazaiak legjobbja Dara Kovačević volt, aki 23 pontot ért el, emellett 12 lepattanó labdát is megszerzett csapatának, a vendégek közül pedig Marija Radović volt a legeredményesebb 15 találattal.

női kosárlabda képek
Az I. Szerb Női Kosárlabda Liga 11. fordulójának keretében december 2-án a Srbobran-Reahem Szabadkán a Spartak együttesével találkozott. Ez a találkozó is rendkívül izgalmasnak bizonyult, hiszen az első játékrészben hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A folytatásban a szenttamási lányok kihasználták a hazaiak hibáit, és lassan, de biztosan átvették a vezetést, így a hosszú pihenőre 14:23-es állással vonultak a csapatok. A harmadik játékrészben viszont már mindkét oldalon sok volt a hiba, és csak kevés találat született. A mérkőzés utolsó felvonásában néhány jól megszerzett labda után a szabadkai lányok lassan felzárkóztak, olyannyira, hogy az utolsó 3 percben újra fej-fej mellett haladt a két együttes. Fél perccel a találkozó vége előtt a hazai csapatnak esélye volt rá, hogy 64:67-es állásnál kiharcolja a hosszabbításokat, személyi hibát is vétettek, de a vendégek a megítélt büntető dobásokat értékesítették, így a mérkőzést a Srbobran-Reahem nyerte 69:64 arányban.
A szabadkai csapat legjobb játékosa 23 találattal Knežević, míg a vendégeknél 20 ponttal Zolotić volt.
A szenttamási lányok a Körzeti Kosárlabda Liga I. csoportjában szerdán, december 4-én, hazai pályán a kranji Triglav együttesét, míg az I. Szerb Női Kosárlabda Liga keretében december 8-án a niši Student-Radnički együttesét fogadják.

Paraczky László, 2013. 12. 03.