Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Hétfőn tartották a HÁK évi közgyűlését

 

A szenttamási Hagyományápolók Klubja 2018. március 19-én tartotta évi közgyűlését, amelyen mintegy 30 tag vett részt. A közgyűlés központi témája a klub elmúlt évi munkája, továbbá az idénre vonatkozó terve volt.

Miután Bergel Aranka, a közgyűlés elnöke ismertette a napirendi pontokat, és Koller Nándor személyében megválasztották a jegyzőkönyvvezetőt, a klub csoportjainak tavalyi évi munkája, illetve az ezekről szóló beszámoló, az elnöki beszámoló és a pénzügyi jelentés következett.

A klub titkára, Robotka Angéla elmondta, a tagság sajnos jócskán megfogyatkozott, többen külföldre költöztek, és ez a fő oka annak, hogy megszűnt a több évig sikeresen működő Kalala néptánccsoport: ‒ Viszont tavaly ősszel sikerült megalakítani két, fiatalokból álló színjátszó csoportot. Egy kisebbet, amelyben a kicsik játsszanak, és egy nagyobbat, amelyben felsősök, illetve középiskolások szerepelnek. A rendszeres próbáknak meglett az eredménye is. A kisebb csoport több alkalommal is fellépett, az idősebb csoporttal pedig az elmúlt hónapban bemutattuk a Vásári komédiák című vígjátékot, melynek óriási sikere lett. Olyannyira, hogy már több helyről kaptunk meghívást. Remélhetőleg a fiatalok közül többen is bekapcsolódnak a klub más csoportjainak munkájába, ami által egyúttal bővül a tagság is – mondta Angéla. Kiemelte, három évvel ezelőtt a klub újraindította a régi húsvétok látványos népszokását, a Krisztus Katonákat, és máris 13 jelentkező van, a fiúkkal pedig már folynak a próbák: ‒ Ami a klub további munkáját illeti, mikulásvárást szerveztünk a gyerekeknek, csapatunk fellépett februárban a turiai Kolbászfesztiválon, a fiatalok részt vettek a farsangi mulatságok megszervezésében, és felléptünk a március 15-i ünnepségen. Jelen pillanatban egyeztetjük a már hagyományos tojásfestésre az időpontot – tette hozzá.

A klub kézimunkázó csoportjának elmúlt évi munkáját Rind Valéria csoportvezető ismertette a jelenlévőkkel. Elmondta, hogy 2017-ben a Téli Kézműves Tábor ötnapos volt, és mintegy 200 gyerek vett részt a különböző foglalkozásokon. Minden napra oktatókat és melegételt biztosítottak a táborban résztvevők számára: ‒ A hagyományos aratással folytatnám, a klub által szervezett helyi aratóünnepségén kívül ugyanis külön csoportunk volt Muzslyán, Moholon, Adán, Valkaisoron. Moholon csapatunk díjat nyert, mégpedig egy teljesen ingyenes üdülést Móralhalmon. Megszerveztük a farsangi felvonulást és ünnepséget a kicsiknek és nagyoknak, továbbá a búzaszentelést a Füstös-tanyán. Kovács Blanka vezetésével részt vettünk Bácskossuthfalván a Durindón. A kórus fellépett még a nádaljai falunapon, a szenttamási Péter-Pál-napi ünnepségen, szavalóink pedig a Gion Nándor Emlékházban rendezett Szent István-napi ünnepségen szerepeltek. Ott voltunk Zentagunarason és Törökfaluban a hagyományos kukoricatörés-bemutatón, részt vettünk a tiszakálmánfalvi Tésztanapok rendezvényen, felléptünk a Kultúra napján, Úrnapjára pedig a klubtagok 2 sátort állítottak a templomudvarban. Ezen kívül az asszonyok ott voltak Vaskúton, a Mária-szobrok hordozóinak hagyományos találkozóján. Öt teadélutánt tartottunk a klubban, 25 alkalommal hívtak meg bennünket ilyen rendezvényre, és részt vettünk egy kézimunka kiállításon is – sorolta az asszonycsoport vezetője. Hozzátette, a templomudvarban tavaly a klub tagjai gyújtották meg az első gyertyát az óriási adventi koszorún, a Mikulás pedig szerény ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek.

Forgács Ibolya, elnök évértékelőjében elégedettségét fejezte ki az elmúlt évi tevékenységet illetően. Mint mondta, a csökkent létszám ellenére is minden egyes rendezvényen, versenyen összefogtak a klubtagok, és mindenki hozzájárult ahhoz, hogy zökkenőmentesek legyenek: ‒ Nagyon szépen sikerült a hagyományos aratóünnepség, összesen 14 csapat nevezett be, és jó volt a hangulat. Az asszonyok is nagyon szépen képviselték a klubot, a fiatalok is, tehát büszkék lehetünk mindannyian. Ami viszont – hiszem azt, nem csak nálunk – gond, az a pénz. Tudjuk azt, hogy kizárólag pályázatok útján lehet eszközöket igényelni, viszont ezzel nagyon precízen el is kell számolni, ami egyik évben sem volt könnyű feladat, így tavaly sem. Több alkalommal pályáztunk a helyi önkormányzatnál, de a tartományi tirkárságoktól és Magyaroszágról is kaptunk támogatást. Továbbra is nagy problémát jelent az, hogy a következő évre már hónapokkal előbb le kell adni a terveket és az igényelt pénzügyi keretet. Nehéz egy kicsit megérteni, de ez a szabály, és emiatt mindent előre pontosan ki kell terveznünk és számolnunk. Utólag nem lehet sem eszközöket igényelni, sem javítani – magyarázta az elnök.

A tavalyi év pénzügyi mérlegét a klub pénztárosa, Koller Nándor ismertette a tagsággal. Mint mondta, a rendelkezésre álló eszközökkel az egyesület odafigyelően gazdálkodott, ennek köszönhetően pedig pozitívan zárták a 2017. évet, amihez több sikeres pályázat és a támogatók is nagyban hozzájárultak.

A vasárnap esti közgyűlés az eddigi hagyományokhoz híven közös vacsorával és tortával zárult.





 

P. L.