Hírek

Szenttamas.rs

 

Újabb 22 gyermek utazik biztonságosan

Szenttamás község közlekedésbiztonsági tanácsa jóvoltából Milica Zarić polgármester-helyettes a községháza dísztermében 22 autós gyerekülést adott át az idén született gyermekek szüleinek. Az év folyamán ismétlődő akció a helyi Közlekedésbiztonsági Tanács és a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség közös projektumaként valósult meg, célja pedig a közlekedésben résztvevők ezen belül a babák és a gyermekek biztonságának javítása és az általános közlekedésbiztonság magasabb szintre emelése.

− A fiatal szülőknek ezúttal 22 autós gyerekülést ajándékoztunk, ezzel járulunk hozzá a gyerekek, pontosabban az autóban utazó gyerekek biztonságának javításához. Szerbiában a gyerekek utasként szenvednek leginkább balesetet, ami azt jelenti, hogy a felelősség az őket szállítókra hárul, ezért ennek a támogatásnak biztosítania kell, hogy minden szülő a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelően szállítsa gyermekét − fogalmazott Milica Zarić.

Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség adatai szerint a szülők mintegy 70 százaléka autósülésben szállítja három év alatti gyermekét, az öt év körüli gyerekeket azonban mindössze 50 százalékuk teszi gyermekülésbe. Dicséretes, hogy ezek a százalékok az elmúlt években emelkedtek, ezzel együtt nőtt a legfiatalabbak biztonságos utaztatása is.

 

 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs