Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Ismét Szenttamáson járt Vanja Udovičić miniszter

 

Másodszor látogatott Szenttamásra az idén Vanja Udovičić, ifjúsági- és sportminiszter. Az önkormányzat képviselői mellett a sportklubok vezetőivel és a sportolókkal is találkozott. A rangos vendég házigazdája ezúttal az ország élvonalába tartozó klubja, a turiai Turia Cselgáncs Klub volt.

A szenttamási polgármester üdvözlő beszédében elmondta, nagy megtiszteltetésnek számít, amikor egy kis közösségben egymásután kétszer is köszönthetjük az ország egykori legjobb sportolóját. Emlékezetett arra, hogy az első látogatása alkalmával a miniszter megtekintette a Srbobran Labdarúgó Klubot, és támogatásáról biztosította a fiatal labdarúgókat. Ez támogatás teljes egészében megvalósult.

− Kis község vagyunk, azonban nagyon büszkék lehetünk, hogy mintegy 1200 aktív sportolónk van, akik különböző klubokban és különböző rangfokozatokban versenyeznek. Az önkormányzat elsősorban a fiatalokkal való foglalkozást támogatja, a fiatal sportolók, tehetségek kibontakozását. A Turia Cselgáncs Klub egy kiválóan működő, jól teljesítő fiatalokat tömörítő egyesület, és évről-évre nő a bejegyzett tagok száma. A klub vezetősége több alkalommal is szervez nemzetközi tornákat, az egyik ilyen igen minőséges, évente szervezett tornának több, mint 500 résztvevője van. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sportolóink számára a legjobb feltételeket biztosítsuk – mondta a szenttamási polgármester.

Miután megtekintette a cselgáncs klub minden korcsoportját és ezek rövid edzését, Vanja Udovičić az önkormányzat vezetőivel rövid munkajellegű megbeszélést tartott, melynek központi témája az volt, tudja a minisztérium támogatni a szenttamási sportolókat és klubokat. Az egykori élsportoló elmondta, örömére szolgál, a polgármesterrel beszélgethettek a szenttamási sport jövőjéről: − A problémákat csakis a közvetlen beszélgetéseket követően lehet közösen és teljes mértékben megoldani. Célunk elsősorban az, hogy elbeszélgessünk a fiatal sportolókkal, hangsúlyt fektetve a helyi klubok jelentőségére. Pontosan az ilyen kis közösségek azok, ahonnan elindulhatnak az élsportolók. Örülök, hogy láttam a turiai fiatal cselgáncsozókat, akik több, mint hetvenen vannak, és tavaly az év legjobb klubjának tagjai voltak Szenttamáson, országos viszonylatban pedig 100 klub közül a 17. helyen állnak. Ez azt jelenti, hogy egy kis község jó gazdákodással és felelősségteljes hozzáállással kiváló sportolókat nevelhet ki, nagyon jó utánpótlást biztosíthat, ami felveheti a versenyt a nagyvárosok klubjaival. Egyúttal bebizonyítjuk, hogy nem teszünk különséget a kisebb és a nagyobb klubok között, és nincsenek kedvezményezett önkormányzatok – hangsúlyozta Udovičić. A fiatal sportolóknak azt üzente, soha ne adják fel álmaikat, mert az ilyen kis sportcsarnokból, mint amilyen a turiai, kitartó munkával felkapaszkodhatnak az európai vagy akár a világ legmagasabb trónjára is.



Paraczky László

szenttamas.rs