Hírek

Szenttamas.rs

 

Csaknem ötmillió dinár ösztöndíjakra

 

A szenttamási önkormányzatban büszkék arra, hogy évről évre növekszik a községi ösztöndíjak iránt érdeklődők száma. Az előző évekhez képest az idén írták alá a legtöbb ösztöndíjazásról szóló szerződést, pontosabban 102 egyetemi hallgató részesül havi 3 ezer, illetve 6 ezer dináros támogatásban, a költségvetésből pedig 4,65 millió dinárt különítettek el a jó tanulmányi eredményeket felmutatók számára.

A községháza dísztermében pénteken a járványügyi előírásokkal összhangban három csoportban fogadták az egyetemistákat. Azok az egyetemi hallgatók, akiknek tanulmányi átlaga 7,00 és 7,99 között, havi 3000, míg azok, akiknek ezen felül van, havi 6000 dináros támogatást kapnak a községtől. További hat egyetemi hallgatót pedig a sport, a művészet és a tudomány terén elért eredményekért támogatja a község.

Radivoj Debeljački, Szenttamás község polgármestere elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy egyre több fiatal él az akadémiai képzés lehetőségével.

− A járványügyi helyzet miatt szerettük volna elkerülni a nagyobb összejöveteleket, viszont szeretnénk mindenkinek egyformán megadni a kellő tiszteletet és figyelmet azért, hogy a továbbtanulást választottátok. Megéri továbbtanulni, hiszen ti vagytok közösségünk jövője, és bízunk abban, hogy az egyetemi tanulmányaitokat követően visszajöttök, és segítetek a községnek az előrehaladásban. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen sokan jogosultak ösztöndíjra, és hogy hamarosan még több egyetemi végzettségű polgárunk lesz. Az egyik prioritásunk a fiatalok képzésébe történő befektetés, hiszen ezáltal az itt élők jövőjébe fektetünk be – fogalmazott a község első embere.



 

Forrás: Magyar Szó

Szöveg: Paraczky László

szenttamas.rs