Hírek

Szenttamás.rs

 

Karácsonyra hangolódva

Karácsonyra hangolódva elnevezéssel közös karácsonyi kézimunka kiállítást szervezett a szenttamási Kézimunka Kedvelők Egyesülete, a Gyöngy, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesülete és a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának Tulipán kézimunka csoportja. A kiállítás megnyitójára hétfőn, december 20-án került sor.

Miután köszöntötte az önkormányzat képviselőit és a jelenlévőket, Füstös Erzsébet, a Kézimunka Kedvelők Egyesületének elnöke elmondta, a közös bemutatkozás ötlete nem túl régen született meg, és minden résztvevő örömére meg is valósult:

− Egyesületünk tagjai a fő hangsúlyt a karácsonyi motívumokra helyezték. A karácsonyi terítők mellett itt vannak quilling technikával készült díszek, horgolt angyalkák és harangok, dekupázs technika, harisnyavirág és mindaz, amit egyébként egész évben készítünk az asszonyokkal – mondta Erzsébet.

Srekk Edit, a Tulipán kézimunka csoport vezetője portálunknak elmondta, az ügyeskezű asszonyok többfajta hímzést és terítőt hoztak a Kultúrotthonba:

− Kalocsai, szigetvári, gömöri, matyó és paraszti hímzés is található a darabok között. Ezen kívül többfajta virágot is hoztunk, többek között selyem-, horgolt- és harisnyavirág is kiállításra került.

Gál Martina, a Gyöngy egyesület aktivitásvezetője kiemelte, a felhasználók minden évben saját munkáikból rendeznek árusítással egybekötött kiállítást, ezért szívesen fogadták a meghívást a közös kiállításra:

− A napközis foglalkozás keretében készült ötletes ünnepi kézimunkák, karácsonyfa díszek, képeslapok, gyertyák, szappanok és még sok egyéb apróság került ma az asztalra. Aki szeretné az ünnepekre olcsó és szép ajándékkal meglepni hozzátartozóit, látogasson el a Kultúrotthonba – fogalmazott Martina.

A kiállítás december 23-ig tekinthető meg.





 

P. L.

szenttamas.rs